🪴 Szorgos kis kezek segítik a Széchenyi István Városi Könyvtár zöldítését: tavaly a Szent Anna Óvoda gyermekei virágoka…
🪴 Szorgos kis kezek segítik a Széchenyi István Városi Könyvtár zöldítését: tavaly a Szent Anna Óvoda gyermekei virágokat, idén pedig a Hermann Alice Óvoda Kurucdombi Tagóvodájának gyermekei gyógy- és fűszernövényeket ültettek a környezetvédelmi nevelés jegyében: levendula, citromfű, menta, kakukkfű és metélő fokhagyma került a magyaságyásokba. Az ültetés bevezetéseként mesét olvastak a kicsiknek, jutalmul segítségükért. 🌱 Ősze Erzsébet gyermekkönyvtáros lelkesen nyilatkozott a programról: „Könyvtárunk érdeklődésének homlokterében áll a zöld szemlélet. Több lépcsőfokban dolgozunk az ügyön: többek között a Jane Goodall Intézetnél is pályáztunk környezeti nevelés témakörben kiírt pályázaton, és immár másodszor nyertünk, úgyhogy most egy magaságyást fogunk az ovisok segítségével beültetni. A tavalyiba virágok kerültek, az idén gyógy- és fűszernövényeket fogunk ültetni. Az ovisok rendszeresen járnak hozzánk a gyerekkönyvtárba különböző foglalkozásokra, így jött az ötlet, hogy az ő közreműködésükkel jöjjön létre ez az akció, és amikor meglátogatnak minket, figyelemmel tudják kísérni a munkájuk eredményét.” Cikkünk linkjét a kommentben találják. 👇 📸: SopronMédia