Kiállítás nyílt Hirschler Rezső emlékére A rendszerváltás utáni első soproni polgármester, Hirschler Rezső életét és mun…
Kiállítás nyílt Hirschler Rezső emlékére A rendszerváltás utáni első soproni polgármester, Hirschler Rezső életét és munkásságát bemutató kiállítás nyílt a Hangképzés Kulturális Egyesület szervezésében. A tárlat személyes tárgyakon, okleveleken, fényképeken és relikviákon keresztül idézi fel a város egykori vezetőjének emlékét. A megnyitón Taschner Tamás, a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Stöckert Tamás önkormányzati képviselő méltatta Hirschler Rezső munkásságát. Mint elmondta, Sopron első szabadon választott polgármestereként rendkívül nehéz időszakban vállalta el a város vezetését. „Sajnos rövid ideig tartott a polgármestersége, mivel a vállalkozása és ez a funkció akkoriban összeegyeztethetetlen volt. De emberként és vezetőként is példát mutatott – rendkívül nehéz időben állt helyt, a ’90-es évek elején” – emelte ki Stöckert Tamás. A kiállítás létrehozását Hirschler Rebeka, az egykori polgármester unokája kezdeményezte, aki elmondta: fontosnak tartotta, hogy méltó módon emlékezzenek meg nagyapjáról. „Úgy gondoltam, hogy nagypapám, Hirschler Rezső nagyon fontos szereplője volt Sopron múltjának. A kiállítással szeretnénk megtisztelni az ő emlékét, és bemutatni a Hirschler család történetét is – a sporttevékenységétől a polgármesterségig.” – mondta el. A kiállítás létrejöttében Haris Márton, a Hangképzés Kulturális Egyesület vezetője is közreműködött. Haris Márton úgy fogalmazott, régi családi barátság köti a Hirschler családhoz, és természetes volt, hogy az egyesület biztosít helyet az anyagok első nyilvános bemutatásához. Fotó: Horváth Ádám Bence
