Sopron.info.hu

Erdők, tudomány és nemzeti felelősség: Sopronban tanácskozik az erdész szakma krémje Az erdők állapota ma már nem csupán…

Erdők, tudomány és nemzeti felelősség: Sopronban tanácskozik az erdész szakma krémje Az erdők állapota ma már nem csupán szakmai, hanem nemzeti ügy. Ez volt az egyik legerősebb üzenete annak az Erdészeti Tudományos Konferenciának, amelyet 2026. február 2–3-án rendeznek meg Sopronban, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara és az Erdészeti Tudományos Intézet szervezésében. A kétnapos esemény a hazai erdészeti kutatás, felsőoktatás és gyakorlat legfontosabb szereplőit hozza közös fórumra. A megnyitó rendezvényen részt vett dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is, tovább erősítve azt az üzenetet, hogy az erdők ügye helyi, szakmai és országos szinten egyaránt stratégiai jelentőségű. A konferenciát ünnepélyes megnyitó vezette be a Soproni Egyetem Ligneum épületében. Fábián Attila rektor köszöntőjében hangsúlyozta: „Immár hagyományosan ilyenkor február elején összegyűlik az erdész szakma, azzal a céllal, hogy áttekintsük az előttünk álló feladatokat – szerencsére sok van.” A rektor rámutatott arra is, hogy az aszály továbbra is az egyik legsúlyosabb kihívás: bár az idei tél csapadékos volt, az erdők vízigénye ennél jóval nagyobb. A konferencia ugyanakkor nemcsak a problémák feltárásáról szólt, hanem az egyetem szerepének újragondolásáról és egy fontos jubileumról is: a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. fennállásának 75. évfordulójáról. „Ha az erdész szakma, az erdőgazdaságok és a tudomány emberei összegyűlnek, akkor remélhetőleg nagyot fognak együtt alkotni” – fogalmazott Fábián Attila. A megnyitón Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára hangsúlyos társadalmi perspektívába helyezte az erdőgazdálkodás ügyét: „Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az erdők állapota és az erdőgazdálkodás színvonala a nemzeti jövőkép része.” Mint mondta, ez a felismerés felelősséget ró mindazokra, akik kutatnak, tanítanak, döntéseket hoznak, vagy nap mint nap az erdővel dolgoznak. Az erdőt komplex nemzeti értékként írta le: ökológiai rendszerként, szénmegkötő infrastruktúraként, megújuló erőforrásként, turisztikai térként, oktatási és kutatási helyszínként, valamint összetett társadalmi kérdésként. A plenáris ülést és a kilenc tematikus szekciót felvonultató konferencia az alkalmazkodó erdőkezeléstől és a klímaadaptációtól kezdve az agroerdészeten, a természetvédelem kérdésein, az ESG-szempontokon és a távérzékelésen át egészen az erdészeti felsőoktatás jövőjéig ad átfogó képet az ágazat aktuális tudományos eredményeiről. Fotók: Lendvai Bence


megtekintés a Facebook-on


Közérdekű közlemény❗️ 2025. május 4-én, vasárnap, 33. alkalommal kerül megrendezésre a „Fertő ta...

további részletek

🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslat...

további részletek

🧑‍🦰Generàciòk talàlkozàsa egy règi nèpszokàs mentèn!👵 A Balfi úti Idősek Otthona udvara Májusf...

további részletek

👮‍♀️A soproni kábítószer-terjesztők elfogásáról osztott meg videót a Győr-Moson-Sopron vármegyei...

további részletek