A következő napokban várható extrém hideg idő miatt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombat déltől vörös kód riasztást léptet életbe. A kormány tavaly döntött a “vörös kód” intézményének bevezetéséről. Ez azt jelenti, hogy ha extrém hideg esetén kiadják a “vörös kódot”, akkor a bentlakásos szociális intézményeknek is ellátást kell biztosítaniuk hajléktalan embereknek, amennyiben a diszpécserszolgálat azt jelzi, hogy a hajléktalanokat ellátó rendszer az adott szükségletű hajléktalant nem tudja fogadni.

Czibere Károly pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a potenciális befogadó intézmények, a diszpécserközpontok és az utcai szociális munkások is felkészültek a riasztással járó feladatokra.
Czibere Károly arra kérte a lakosságot: a következő napokban fokozottan figyeljenek oda az utcán kihűléssel fenyegetett és az otthonukban egyedül élő idős emberekre egyaránt, és szükség esetén hívjanak nekik segítséget. A diszpécserszolgálat telefonszámai megtalálhatók a diszpecserportal.hu oldalon – tette hozzá.
A riasztás a mostani meteorológiai előrejelzések alapján várhatóan egy hétig lesz érvényben.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző kritériumai alapján elsőfokú (citrom) figyelmeztetést akkor adnak ki, ha az adott megyében mínusz 15 Celsius-fok alá csökken a hőmérséklet. Másodfokú (narancs) figyelmeztetést akkor adnak ki, ha a megyében mínusz 20, míg harmadfokú (piros) figyelmeztetést akkor, ha mínusz 25 fok alá csökkenhet a hőmérséklet.
A meteorológiai szolgálat pénteken azt írta: szombat estétől több napon át nem emelkedik 0 Celsius-fok felé a hőmérséklet, éjszakánként országszerte mínusz 10 fok alá hűl a levegő. Az előrejelzés szerint a jövő héten többfelé mínusz 10 fok körüli maximumokra és mínusz 20 fok körüli minimumokra kell készülni.
2018.02.24.
- Csornai mérnök lesz az új kormány agrárminisztere ❗👇
- 🥶 Fagyhat reggel, és napközben is tartogat meglepetéseket az időjárás ⛅👇
- 🪚 Íme a legjobbak 👏👇
- „Város a Házban” – Soproni zenekarok a Magyar Zene Háza fesztiválján Városunk gazdag zenei életét mutatja be a Magyar Ze…
- 🖼️ A tárlat olyan másodperceket ragad meg, amelyek a hétköznapok rohanásában észrevétlenül suhannának el mellettünk 📸�…
- Köszönöm Sopron, remélem hamarosan újra találkozunk!🫶@Emlékek Éjszakája #fy #dj #DjAdonis #emlékekéjszakája #sopron
- Úszóverseny napi vlog Úszó OB 4. nap Sopron💚 #napivlog #vlog #verseny #egynap #uszas
- A Várhelyen is velünk él a történelem. 🍀 #Sopron
- #sopron #eskuvo #party #fy #eventgarden
- #lljunior #sopron #emlékekéjszakája❤️🔥
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
