A házigazda Sopron Basket részéről Roberto Iniguez vezetőedző és Fegyverneky Zsófia is a felfokozott várakozást emelte ki a női kosárlabda Euroliga négyes döntője előtt, amelyre péntektől vasárnapig kerül sor a Novomatic Arénában.
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
A soproniak spanyol mestere a csütörtöki sajtótájékoztatón felelevenítette, hogy ősszel, az első edzésén azt mondta a lányoknak, a cél a Final Four legyen.
“Meglepődtek, de hittem benne, hogy kemény munkával nagy dolgokat érhetünk el, és természetesen akartam egy plusz motivációt adni nekik a szezonra. Nagyon boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk, de őszintén szólva abban nem vagyok biztos, hogy fiatal csapatunk a többiekkel egy lapon említhető. A legjobb teljesítményünket igyekszünk nyújtani” – tette hozzá.
fotó: Leczovics Zsolt
A csapatkapitány Fegyverneky úgy fogalmazott, hogy különleges érzések dolgoznak benne.
“Sokat vártunk erre a pillanatra. Az edzőnkön kívül talán senki sem gondolta volna, hogy eljuthatunk idáig. Élvezni szeretnénk minden percét” – jelentette ki a klasszis játékos, aki pécsi színekben már vívott négyes döntőt.
fotó: Leczovics Zsolt
Lucas Mondelo, a címvédő és veretlen Dinamo Kurszk trénere szerint kemény munkával telt hetek vannak mögöttük, és péntektől válik “élessé” a helyzet. Hozzáfűzte, nem számít könnyű meccsekre Sopronban. A kurszkiakat erősítő Tatyjana Vidmer arról beszélt, hogy örül a hosszú veretlenségi sorozatnak, ezzel együtt nem könnyű folyamatosan kimagasló szinten teljesíteni.
Zafer Kalaycioglu, a Sopron elődöntős ellenfele, a török Yakin Dogu Üniversitesi edzője azzal kezdte, három spanyol kollégája mellett büszke arra, hogy a török edzőket képviselheti Magyarországon.
“Először vagyunk itt. Örülök, hogy a soproniak ellen kezdünk, de annak annyira nem, hogy az ő pályájukon” – szögezte le. “Az idei szereplésük és a Fenerbahce kiejtése tiszteletreméltó, de mi is keményen dolgozunk, és nagyon jó játékosokat tudhatok a csapatban, akiknek mind az Euroliga-trófea az álma” – tette hozzá.
Játékosa, a magyar válogatottban is szerepelt Courtney Vandersloot kiemelte, hogy a tavalyi Európa Kupa-győzelem után kerültek át az Euroligába, amely ugyanakkor teljesen más szint.
“Boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk a legjobbak között, sokat dolgoztunk ezért” – jelentette ki az amerikai születésű irányító.
A Jekatyerinburg kispadján ülő Miguel Mendez emlékeztetett arra, hogy csapata évek óta stabil szereplője az Euroliga végjátékának.
“Úgy akarunk játszani, hogy az élmény legyen mind a szakma, mind a szurkolók, mind a kosárlabda városának, Sopronnak” – mondta udvariasan a tréner.
Az uráliak képviseletében a háromszoros Európa-bajnok és Euroliga-győztes Olga Artesina annyit mondott, örül, hogy a csapatnak köszönhetően idén is ott lehet a Final Fourban.
A kétnapos tornára a helyre szóló napijegyek 10 ezer forintba kerülnek.
A magyar bajnok – amely a negyeddöntőben a tavaly döntős török Fenerbahcét 2-1-es összesítéssel búcsúztatta – 18. Euroliga-szezonjában másodszor jutott be a Final Fourba, 2009-ben Salamancában előbb a spanyol házigazdáktól, majd a bronzmeccsen az orosz Jekatyerinburgtól is kikapott, és negyedik lett.
A négyes döntő menetrendje:
—————————
péntek, elődöntő:
Dinamo Kurszk (orosz)-Jekatyerinburg (orosz) 17.00
Sopron Basket-Yakin Dogu Üniversitesi (török) 20.00
vasárnap, helyosztók:
bronzmérkőzés 17.00
döntő 20.00
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
- 🪖 A Soproni SZC Vas-és Villamosipari Technikum tanulói a Honvéd Kadét Program keretében tettek élményekkel teli làtogat…
- 🎸 Ki ne ismerné azt a bizonyos, nagybetűs DELTA ÉLETÉRZÉST? 😎 Aki már átélte, tudja miről beszélünk. 🌞 Aki még nem, a…
- ❓Milyen gyepápolási munkák várnak ránk áprilisban? A tökéletes pázsitot áprilisban alapozhatjuk meg, ilyenkor időszerűek…
- A legkisebbektől a legidősebbekig mindenki találhatott magának felfedeznivalót 🌳👨👩👧👦
- 🍷 Bejelentették a Soproni Borünnep első fellépőjét! Pénteken kora este két olyan előadóművész érkezik a Soproni Borünne…
- ▶️ Megkezdődött a Csengery utca felújítása! #Sopron
- #sopron #neurorehab #nemallokmegacelig
- 🤝🏻Bekeretezett emlékképpel köszönte meg egy férfi két hős rendőrnek, hogy megmentették az életét Sopronban🚔Egy darázscsípés miatt allergiás sokkot kapott a férfi, a kutyája a kocsiban rekedt és kapálózás közben kapcsolgatta a fényszórót😮Ezt vette észre két rendőr, akik beadták az ellenszert a férfinek‼️Azóta egyre népszerűbb az állat, már az eledelét is finanszírozza egy országos hálózat…👀 #foryou #fyp #nekedbelegyen #hungary #news
- #kajla #hőskutya #sopron #kutya #tenyek
- 🎥FC Sopron – Ikona Beton Zsámbék⚽️ ❤️🤍Hajrá FC Sopron!🤍❤️ #fyp #fcsopron #sopron #nb3 #footballtiktok
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
