Sopron.info.hu

Gyermekeket is várnak a sarródi művésztáborba

  2018 máj 10 / #hírek

A Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor 2018. július 26. – augusztus 4. között, 27. alkalommal várja Sarródra a képzett, amatőr, műkedvelő és alkotni vágyó érdeklődőket. Az idei év koncepciója is a sokszínűség, a változatos technikák alkalmazása, a témák, mondanivaló gazdagsága. A 10 napos táborban neves művészek adják át tudásukat a tanulni, alkotni vágyóknak. 

A 10 napos program Hidegségen, Grubits János fafaragó művész pajtájában hagyományőrző foglalkozással veszi kezdetét, de lehetőség nyílik a „Mert minden nőnek kell egy piros kalap!” című nemezkalap készítésére is Baranyai Ildikó nemezkészítő iparművész közreműködésével.

Rozmán Zoltán soproni festőművész-tanár, a tábor művészeti vezetője 3 napos kurzust tart a perspektíva témakörében. Az elméleti foglalkozást követően a gyakorlatban is – a sarródi Kócsagvárban és a podersdorfi strandon – alkalmazzák a résztvevők a megtanultakat.

Kopek Rita budapesti festőművész 3 napon keresztül az olaj- és akrilfestészet rejtelmeibe vezeti be az érdeklődőket. Témák a sarródi Fő utca, csendéletek, tájképek.

Zsóka László festőművész szintén Budapestről érkezik Sarródra. A tábor utolsó 3 napján „Víz és pigment” címmel izgalmas akvarellfestészeti kurzust tart. A foglalkozásokon a résztvevők fotókról megörökítik Sopron régi épületeit, utcaképeket, Sarród és Fertőd nevezetes jelképeit. Az alkotómunka műteremben és a szabadban is zajlik majd.

Az említett programokon  kívül esti kiegészítő programok is lesznek, mint például zenei est, kiállításmegnyitó, szolárhajós kirándulás, a soproni Civitas Pinceszínház előadásának megtekintése vagy éppen egy közös éjszakai festés lehetősége.

A sarródi Művésztábor 2018. augusztus 4-én 19 órakor zenei esttel egybekötött táborzáró kiállítással zárja majd a kapuit, ahol a 10 napban készült alkotásokat állítják ki a szervezők. A kiállítást megnyitja Rozmán Zoltán festőművész, a tábor vezető művésztanára. A zenei esten közreműködik majd Takács Barbara operaénekes és Pánczél Kristóf zongoraművész.

A tábor részletes programja a www.ferenczitabor.hu illetve a  Facebook.com/sarrodtabor oldalakon olvasható.

Jelentkezési határidő: 2018. június 15.

Újdonság, hogy 2018-tól a sarródi művésztábor nyaranta 1 hetes, bejárós gyermek képzőművészeti tábort is indít 8-14 éves tehetséges gyermekek számára.

2018. július 2. és július 6. között Rozmán Zoltán festőművész irányításával „Kalandozás a színek világában” címmel (változatos technikákat alkalmazva – szénrajz, akvarell, pasztell, viaszkarc, illusztráció) személyre szabott tehetségfejlesztő foglalkozások lesznek a sarródi Kultúrházban. Itt elsődleges cél a gyermekek képességeinek, tehetségének feltárása és intenzív fejlesztése. A foglalkozásokon –  többek között – szabadtéri vázlatokat készítenek, színkeverési gyakorlatokat végeznek, a színek kölcsönhatását vizsgálják, s különféle technikai megoldásokkal ismerkednek meg a gyermekek.

Dolgoznak a szabadban és délutánonként Sarród és a környék nevezetességeivel ismerkednek. Az 5 napos tábor zárókiállítással fejeződik be.

 

Jelentkezési határidő: 2018. június 1.

A részletes programokról információ kapható a sarrodtabor@gmail.com és a +36306116295-ös telefonszámon Hetlinger Júlia táborvezetőnél.