Sopron.info.hu

Győrből is több távolsági busz indul, tovább fejleszti hálózatát a FlixBus

  2018 ápr 30 / #Cikkmix

A nyári utazási főszezonra készülve jelentősen növeli kapacitását Magyarországon Európa legnagyobb távolsági buszhálózatának szolgáltatója.

A FlixBus Győrből Bécs, Grác, Kolozsvár és Nagyvárad irányába is fejleszt április 26-tól. Háromról ötre növeli a Győrből Bécsbe tartó napi járatainak számát a hónap végétől a FlixBus. A mobilitási szolgáltató már március végén elkezdte fejleszteni a buszos kapcsolatot Ausztriával, a főváros és Linz mellett a hét minden napján elérhető menetrend szerinti járatot indított a kisalföldi megyeszékhely és Grác között is. Most ez az összeköttetés is tovább fejlődik: naponta kétszer is indul majd zöld busz a második legnépesebb osztrák városba. Új erdélyi célállomások is megközelíthetővé válnak a győriek számára április végétől, Kolozsvár és Nagyvárad akár heti hét nap elérhető lesz FlixBus-szal a nyári szezonban.

„A tavalyi évben megkétszereztük az utasforgalmunkat Magyarországon. Idén újabb régiók bevonásával, a szolgáltatás fejlesztésével, rugalmas indulási lehetőségekkel szeretnénk még népszerűbbé tenni a magyarok körében a környezetbarát buszos utazást.” – mondta el Arany László, regionális ügyvezető igazgató.

Az újdonságok mellett továbbra is közel 30 európai városba indulnak Győrből a FlixBus közvetlen járatai, így a helyi utasok többek közt Berlinbe, Párizsba, Prágába, Münchenbe, Frankfurtba és Stuttgartba is átszállás nélkül juthatnak el.

Fotó: Flixbus

Zöld és okos mobilitás: a FlixBus digitalizálja a tradicionális buszos közlekedést

A FlixBus ugyanolyan minőségű szolgáltatást biztosít flottájának minden járművén. Az ingyenes WiFi, kényelmes ülések, nagy lábtér, klíma, konnektor és mosdó alapfelszereltségnek számít a buszokon. A fedélzeti GPS rendszernek köszönhetően az utasok push értesítésekben és SMS-ben kapnak információkat, akár utazás közben is. Tavaly a FlixBus integrálta menetrendjét a Google Maps-be is, így kereséskor tömegközlekedési alternatívaként jelenik meg a térképen. Jegyek a www.FlixBus.hu oldalon, a magyar nyelvű FlixBus alkalmazásban és offline értékesítési pontokon érhetők el. Az átfoglalás rugalmas, a jegyek törlése az indulás előtti 15-ik percig lehetséges. Az utasok ingyenesen szállíthatják két csomagjukat, a jegyeket pedig nem szükséges kinyomtatni, mivel a check-in okostelefonon felmutatott QR kóddal is lehetséges.


%d blogger ezt szereti: