Hagyományőrző bánfalvi hétvégére invitálják azokat, akik búcsúi hangulatra vágynak!

2018. szeptember 8-9-én – szombaton és vasárnap – kerül megrendezésre a hagyományőrző bánfalvi hétvége, ahol igazi  tradicionális búcsúi hangulattal várják az érdeklődőket és a résztvevőket  a Bánfalváért Baráti Kör tagjai, akik hosszú évek óta a főszervezői ennek a programsorozatnak. A templomi szertartások mellett ezen a hétvégén mindenkinek alkalma nyílik a gondtalan szórakozásra, amit a hagyományos felvonulás, a bánfalvi ízek,  a bográcsos főzőverseny, a fúvósok és a táncosok tesznek majd még gazdagabbá.  

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu archívum

A falu hajdani Fő tere és a felállított rendezvénysátor idén is hellyel kínálja majd a látogatókat a templomépítő bánfalvi elődök tiszteletére.

Szombat délután 18.00 órakor lesz a sátornyitás, ahol a helyi zászlók bevonulása teszi ünnepibbé az eseményt, amit természetesen egy  köszöntő is követ. A hivatalos ceremónia után veszi majd kezdetét a kulturális seregszemle, ami részletezve a plakáton is látható.

Vasárnap zenés reggeli ébresztővel folytatódik a program, majd 10.00 órától a bánfalvi  óvódások lépnek színpadra. A délutáni fúvós muzsika, a  játékos vígadalom természetesen nem nélkülözheti majd a jó ételeket, innivalókat, de a zárónap fényét emeli majd az idei vendégfellépő együttes  is, akik Gyulafirátót énekesei, táncosai lesznek.