Sopron.info.hu

Három negyed helytállás

  2018 okt 05 / #hírek
Az első negyed végén fiataljaink “elengedték” vendéglátójukat, s bár a második félidő elején 1 pontra feljöttek, ez sokat kivett belőlük és a záróetapra belefáradva ellenfelük üldözésébe, alulmaradtak
PVSK Veolia – SKC 100-75  (26-15, 28-30, 17-18, 29-12)
Pécs, U20-as bajnoki mérkőzés
SKC: CSÁTALJAY 13, Schöll 3, BUZSÁKI 25/12, Németh M. 2, WERNER. 15.
Cs.: SIMON 12/12, Heiszenberger 3/3, Heinz 2, Szilágyi. Lampert, Tabajdi, Kiss.
Az első negyed hajrájáig remekül tartotta magát, az ismét a Buzsáki-Werner kettős vezette U20-as csapatunk. A negyed utolsó 2 percében jött egy rövidzárlat, s ekkor egy 10-0-s rohammal elléptek a hazaiak.
A második etap óriási dobópárbajt hozott. Ebben állandósult a 10 pont körüli hazai vezetés, fiataljainknál Csátaljay Barna is besegített a pontszerzésbe, így a szünetre 10 ponton belülre kerültek fiataljaink, Vitya már a félidőben dupla-duplánál járt (13 pont, 11 lepattanó).
A második félidőt parádésan kezdte U20-as együttesünk, amely Simon Balázs tripláira építve egy 12-4-es 4 percet produkálva, 1 pontra feljött. Ekkor azonban egy 6-0-lal ismét elléptek a hazaiak, akik  8 pontos előnnyel várhatták a záró etapot.

Ennek elején Vitya kipontozódott és ez megtörte a csapatot, amely belefáradt ellenfele üldözésébe. A 4. negyed egyértelműen a hazaiaké volt, akik végül 25 pont előnnyel megnyerték a mérkőzést.