Igaz beharangozta az Országos Meteorológiai Szolgálat hogy havazás lesz, de valljuk be, az emberek többsége már csak azt hiszi el időjárás fronton amit személyesen lát és tapasztal. Így van ez most is, hiszen Sopronban reggel óta egyfolytában esik a hó, ami azt is eredményezi, hogy némileg körülményesebb lett a közlekedés. Így van ez annak ellenére, hogy a Sopron Holding Zrt. az összes munkagépével takarítja a város közlekedési útjait és térségünkben a Magyar Közút Zrt. is igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy járhatóak legyenek az utak. Ennek a bizonyítéka többek közt a bejegyzésünk alján található videó is, ahol két munkagép is dolgozik azon, hogy mind az úttest, mind pedig a járda hómentes legyen. Az előrejelzések szerint ez a havazás egészen csütörtök reggelig tart majd és várhatóan 5-10 cm. közötti tapadó hóréteg várható városunkban, aminek szerintünk a gyerekek örülnek csak igazán, hiszen készülhetnek a hóemberek és elő lehet venni végre a szánkókat is.
Cyberpress
Nem csalás, nem ámítás! Úttest és járdatakarítás összehangolva! Thx. Sopron Holding!

- Nyáriorgona metszése , hogy még sokáig GYÖNYÖRŰEN virágozzon!
- Híradó – 2025.07.25. – Péntek – Sopron TV
- Mozaik – vendég: Gőgh Zoltán – 2025.07.25. – Péntek – SopronTV
- Egyheted – közéleti magazin – 2025.07.24. – Csütörtök – SopronTV
- Híradó – 2025.07.24. – Csütörtök – Sopron TV
- SopronTV 20250723 Szerda Este
- Híradó – 2025.07.23. – Szerda – Sopron TV
- Híradó – 2025.07.22. – Kedd – Sopron TV
- Mozaik – közéleti magazin – vendég: Horváth Tifani – 2025.07.22. – SopronTV
- Híradó – 2025.07.21. – Hétfő – Sopron TV
- Újabb zivatar robogott át Sopronon, a java azonban este jön. 🌧️⛈️
- Riasztották a lánglovagokat😮🚒
- 🔥TŰZ VOLT EGY SOPRONI LAKÁSBAN❗️ Kisebb tűz keletkezett egy társasház földszinti lakásában, Sopronban, a Templom utcába…
- "Error" – a Soproni Fotóművészeti Kör kiállítása a Várkerületen „Error” címmel nyílt kiállítás a Soproni Fotóművészeti K…
- 🌡️ Részletek cikkünkben ⛈️👇
- A soproniak több elnevezéssel is illették az ABC-t❗🍎🍇 A soproniak kedvelt ABC-je a háború előtt Közép-Európában már né…
- 🌳Tudták, hogy a Gloriette-kilátó közelében található a Soproni-hegység egyik legszebb kilátópontja, a Vas-hegyi páholy❓…
- Szódaautomatákból biztosítanak hűtött vizet ❗🚉
- Gratulálunk 👶🥰
- ❗️Letört faágak miatt van forgalomkorlátozás a Lackner Kristóf utcában!🚒 A helyszínre a tűzoltók és a rendőrök is megér…
- Autóbuszból építettek mentőt Bécsben, ami a tömeges kárhely felszámolásában vesz részt (VIDEÓ)
- Új fejezet a sopronhorpácsi kastély életében, magántőke hozhatja a fellendülést
- Késes rabló fosztott ki egy mattersburgi drogériát
- Szlovén “gólkirály” amerikai hátvéddel erősödtünk
- Egykor a soproni rendőrök elfogó autója volt, most te is megveheted
- Mindenhol ezt látni… De mi itt a termék, vagy szolgáltatás?
- Hatezer eurót loptak egy trafikból
- Sikeresen újraélesztették a soproni intercityre várakozó utast
- Néhány napra mini Svájcot varázsoltak a soproni belvárosból (FOTÓK)
- Lővér Camping: Bolhapiac és kirakodóvásár várja az érdeklődőket!
- Kánikula, megújuló energiák és fűtés korszerűsítés
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Közérdekű közlemény❗️ 2025. május 4-én, vasárnap, 33. alkalommal kerül megrendezésre a „Fertő tavi kerékpáros maraton ve…
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- „Selmecbányától Sopronig” – Természetesen Veled! – Privát Séta a Soproni Egyetemen a Sopronfesten