Szombaton este a DUNA TELEVÍZIÓ közvetítette A DAL című műsor második válogatóját, amelyben ahogy azt korábban írtuk a helyi illetőségű SativuS-nak szoríthattak a térségünkben élők. Nagy volt az izgalom, hiszen igazán erős mezőnyben kellett bizonyítaniuk a fiúknak, hogy igenis igény van a hip-hop stílusba kevert magyar népzenére. A zsűrinek összességében tetszett is a produkció és az mellett, hogy pár jó tanácsot is tolmácsoltak a srácoknak viszonylag elfogadható pontszámot osztottak, ami azonban nem volt elég az első ötbe kerüléshez és a közönség szavazatok miatt szoríthattunk a csapatnak. A közönség azonban hálás volt, így a Sativus “LUSTA LÁNY” című nótája továbbra is versenyben van, és továbbjutott A DAL 2018-as elődöntőjébe!
A szombati produkció megtekinthető itt:
SativuS – Lusta lány (A Dal 2018 második válogató)
SativuS – Lusta lány (A Dal 2018 második válogató) Zeneszerző: Szabó Márton Szövegíró: Pájer Gábor A soproni zenekar Lusta lány című dalával indul A Dal 2018 színpadán. A zenekar tagjai azonban már gyermekként elkezdtek zenélni. A Dal 2018 – Magyarország legjobb dala. 2018. január 6-tól, majd január 20-tól élőben a Duna csatornán.
Az eredményhirdetés pedig itt:
A Dal 2018 – második válogató, eredményhirdetés
A Dal 2018 – második válogató, eredményhirdetés A Dal 2018 – Magyarország legjobb dala. 2018. január 6-tól, majd január 20-tól élőben a Duna csatornán. A Dal applikáció innen letölthető: iOS: https://itunes.apple.com/hu/app/a-dal/id1334186478 Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.mtva.adal2018 További extra tartalmakért kattints a http://adal.hu oldalra.

- Híradó – 2026.02.27. – Péntek– Sopron TV
- Jelentős pályázati lehetőségek nyílnak a soproniak előtt – Vendég: dr. Farkas Ciprián
- MEXIKÓ PUSZTA télen: ÚTMUTATÓ a januári természet értékeihez
- Egy hete borult fehérbe Sopron! ❄Megörökítettük a legszebb pillanatait😍 #sopron #sopronmedia #drone
- Egyheted – közéleti magazin – 2025.02.26.– Csütörtök – SopronTV
- Bővül a homlokzatfelújítási program: az önkormányzat a beruházási költség 50 százalékát, legfeljebb 12 millió forintot b…
- Egy hete borult fehérbe Sopron! ❄ A legszebb pillanatokat megörökítettük, búcsúztassuk a telet ezzel a videóösszeállítá…
- Elkezdődött az iCon gazdaságpolitikai konferencia Sopronban Az esemény pénteki nyitóelőadásán a hazai vállalkozások fejl…
- Zsírban tocsog a győri Dunakapu tér: megkezdődött a Csülökparádé pénteken 😋🍗🥩 Teljes cikk és fotógalériák: 👉 https:/…
- A kivitelező ábrákon is mutatja a sávelhúzásokat 🚧
- ‼️🏍♥️🏍KEZDŐDIK🏍♥️🏍‼️ 2026.02.25. Újra ELSŐKÉNT a RUTINpályán! Ha TE sem SZERETNÉL lemaradni a MOTOROS szezonról KEZD el a tanfolyamot még MA! Ha motorosoktól szeretnél motorozni tanulni….FromHome! Sopron✅️ Fertőszentmiklós✅️ Kapuvár✅️ #FromHome #autosmotorosiskola #FromHomeBikersCommunity #Motorosjogsi
- Sopron ultras #sopron🇭🇺 #odra #ultras #sopronultras #hungarypoland @FanatykOdryOpole💙❤️
- Sopron❤️🤍&Odra❤️💙#sopron🇭🇺 #odra #poland #ultras #sopronultras @FanatykOdryOpole💙❤️
- #30Days30Series #SeriesReview #TVShows #MovieTok #sopron
- Orbán Viktor az előttünk álló időszakról❗️ #sopron #politika #magyarország #fyp #orbánviktor
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- Kékszakáll, sudárzsálya, orbáncfű és nyári orgona METSZÉSE
- Téli épületgépészeti feladatok: ezekre érdemes most figyelni
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Jön a KOTON Sopronba!
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV