Sopron.info.hu

Japán testvérvárosi delegáció érkezett Sopronba

Közel húszfős delegáció érkezett pénteken Sopron testvérvárosából a Japán Kazunoból a Leghűségesebb városba, amelynek tagjai a Japán város hivatali vezetőiből illetve  középiskolás sportolóiból áll. A látogatás során a küldöttséget Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármester köszöntötte, aki ismertette a látogatókkal Sopron történelmének legfontosabb és legjelentősebb eseményeit valamint képi illusztrációkkal színesítve bemutatta városunk elmúlt évekbeli beruházásait illetve azokat a végleges terveket, amelyek zöme  már megvalósítás alatt van. Kazuno küldöttsége nevében Abe Kazuhiro alpolgármester köszönte meg a szíves vendéglátást, aki kiemelte azt is, hogy számukra is kiemelten fontos a két város közötti kapcsolatok ápolása. A küldöttséggel érkező fiatal sportolók a két város fiataljainak kapcsolatainak erősítése érdekében is érkeztek, akik többek közt szombaton egy barátságos kosárlabdamérkőzést is játszanak a helyi fiatalokkal a Novomatic Arénában. A vendégek a többnapos látogatás során megismerkednek majd a helyi nevezetességekkel valamint bejárják a környező településeket is, de részt vesznek vasárnap a Páneurópai Piknik 29-ik évfordulója alkalmából tartandó ünnepi megemlékezésen is.

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

 

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt


A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

Élete végéig börtönben marad

további részletek

Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek