Sopron.info.hu

Kecskeméten próbálunk javítani

A fájó Oroszlány elleni vereség után holnap Kecskeméten próbál javítani csapatunk. Ott „alapból” sem könnyű nyerni, jelen helyzetünkben pedig még nehezebb – de szeretnénk előrelépni.

– Mennyire sokkolta a csapatot nem is önmagában az Oroszlány elleni hazai vereség, hanem annak módja, hogy a meccs végét jelző dudaszóra kapott triplával maradtunk alul? – kérdeztük szlovén szakvezetőnket, Gašper Potočnikot.
Egy ilyen módon elveszített mérkőzés mindig fájdalmas, különösen hazai pályán, a dudaszóra kapott kosárral. Természetes, hogy ez megérintette a játékosokat és a stábot is.  Tudtuk ugyan, milyen körülmények között kellett pályára lépnünk, és aki ott volt, mindent megtett a pályán, de ez most nem volt elég a győzelemhez. Ezt el kell fogadnunk, ugyanakkor a csapat érdekében igyekszünk továbblépni, levonni a tanulságokat, és előre tekinteni.

– Előre, mégpedig Kecskemét irányába. Mit vársz a holnapi mérkőzéstől?
– Szeretnénk javítani, de Kecskeméten mindig nehéz nyerni. Egy összeszokott csapatról van szó, amely régóta jól működő rendszerben, kontrollált játékot játszik, meglehetősen hatékonyan. Ismerjük a stílusukat, megvannak a játékosaik ahhoz, hogy eredményesek legyenek. Próbáltunk alaposan felkészülni ellenük.

– És nálunk mi a helyzet?
– Továbbra is sok a bizonytalanság, ráadásul voltak, akik az Oroszlány elleni mérkőzésen is kisebb sérülést szenvedtek. Jelenleg még nem tudom megmondani, ki léphet pályára és ki nem. Akik játszhatnak, tőlük ugyanazt a küzdést, agresszivitást, elszántságot, alázatot és mentalitást várom el, amit az Oroszlány ellen is láttunk – természetesen kevesebb hibával és hatékonyabb dobóteljesítménnyel. Egyelőre nem tudjuk, kik lesznek hadra foghatók, de megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a holnapi mérkőzésből. Fontos lenne, hogy javítsunk.

A Kecskeméten próbálunk javítani bejegyzés először Soproni Kosárlabda Club-én jelent meg.

Forrás: sopronkc.hu

Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Egyeztetést folytatnak a sopronnyéki határátkelő használatáról!

további részletek