Kellemes utazást kívánok!

Érdeklődve olvastam az Intercity-vel kapcsolatos észrevételeket. Célom a vonatozással kapcsolatos élmények bővítése. Gyakran és sokat utazom vonattal, váltogatva a MÁV és a GYSEV palettáján szereplő különböző színvonalú –különböző színű és vonalú- járatait.

Helytálló az IC-vel kapcsolatos felszólalás, de most vessünk egy pillantást azokra a szerelvényekre, amelyek –talán több évtizeddel korábban – szintén ámulatba ejtették felmenőinket.

A soproni állomásról eltűntek azok a régi, kis piros szerelvények, amelyek sokáig a személyvonat szerepét töltötték be. Nem kevés időmbe telt, míg ismét rátaláltam az almásfüzitői állomáson. A nyugat-kelet irányú átrendeződésnek köszönhetően mi soproniak hozzájutottunk az ÖBB hasonló céllal működtetett kocsijaihoz. Nyugodt szívvel fogalmazhatnék úgy is, hogy megcsíptük, mielőtt végleg kivonták volna a forgalomból.

A szívemhez nőtt kis piros vonat 1200-as LADÁT idéző formái természetesen semmit sem változtak. A kocsira való feljutás kisebb tornagyakorlatnak számít. Bizony, valamikor jól a gondolatainkba vésték, hogy „Egy kicsi mozgás senkinek sem árt. . ”. Az ajtó üvege a megszokott pókhálóformát vette fel. A repedéseket vizsgálva elképzelem, ahogy az egész összeomlik. Egy kis rejtett izgalom az ajtó mellett helyet foglalóknak. Az üléshuzat bordó, kék és mályvaszínekben pompázott egykor.

Az, hogy valaha az utasokat szép, mohazöld függönyök védték a napszúrástól, bizonyítható azzal a jelenséggel, amely egyetlen ablaknál fellelhető. Jelenség, mert sem a színére, sem a formájára nem találok szavakat. Mindössze két hős cérnaszálnak köszönhető, hogy a lepel egykori rendeltetési funkciója nem merül feledésbe. Az előtérben, a késve érkezők részére fenntartott billenős ülőke felett egy tábla hirdet valamit. Erős koncentrálás után kivehető a vészfék felirat, melyet por, s –a valószínűleg első festésből lecsöpögött- festék takar.

Gyakran veszem igénybe a különböző gyorsvonatokat is. Ezek főbb jellegzetességei közé tartozik a fellépést segítő korlát, melyet az ember kisebb vonakodás után igénybe vesz, majd úgy érzi, soha többé nem akarja elengedni. Az előtér falán található üzeneteket olvasgatva arra gondoltam, én is a többi közé vésem telefonszámom, de sajnálattal tapasztaltam, hogy nincs üres felület. Az igényesebb utasok különböző technikákat alkalmaznak, mielőtt helyet foglalnak.
Van, aki újságpapírra telepedik, s van, aki fáradtságot nem kímélve előveszi százas papír zsebkendő csomagját, s takarító munkába kezd. A kényelmes elhelyezkedés után könnyedén felmérhetjük az előttünk utazók étkezési szokásait. S ha már kellőképpen elfáradtunk a rengeteg új információ feldolgozása során, megpihenve hátradőlhetünk, s az ablakba tekinthetünk. Új ingerek már nem érnek bennünket, mert az ablaküveg réteges felépítése feledteti a valóságot.

Nyugalmunkat egyetlen gondolat zavarhatja meg. Ez a gondolat azonban félelmetesebb és szörnyűbb, mint az összes létező horrorfilm, kínzóbb, mint a középkorban alkalmazott létező összes módszer, s valóságosabb, mint ahogy azt gondolnánk. Mi van akkor, ha vesénk fokozott munkába kezd. . .

Kata