Sopron.info.hu

Két soproni városrész vízrendezése uniós támogatással

  2010 aug 05 / #helyi

Belterületi vízrendezést célzó projektek indulnak Sopronban európai uniós támogatással.
A két program eredményeként csaknem háromezer ember életfeltételei javulnak, és csökken több száz lakásnál, illetve lakóteleknél a vízkár kockázata az érintett városrészekben. A Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében több mint 280 millió forint támogatást nyert a soproni önkormányzat a két projektre.

A támogatási szerződéseket hétfőn írta alá Fodor Tamás polgármester és Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője.
A támogatási összeghez mintegy 50 millió forint saját forrás kapcsolódik, így a fejlesztések összköltsége 330 millió forintot tesz ki. Az egyik program a Rák-patak 2,2 kilométer hosszú szakaszának mederrekonstrukcióját tartalmazza.

A terület közvetlenül a Soproni-hegység lábánál helyezkedik el, és a szintkülönbségek miatt a hirtelen lehulló csapadékvíz elvezetésére a patakmeder jelenlegi állapotában csak korlátozott mértékben alkalmas. A kiépülő új rendszer biztosítja majd a biztonságos vízelvezetést. A károktól a beruházással védett terület nagysága meghaladja a 2.500 hektárt.

A másik projekt keretében Sopron nyugati határában a Kutyahegyen közterületeket és magánterületeket védenek meg a csapadékvíz-elvezető hálózat létesítésével. A hegy beépítése miatt lényegesen megváltoztak a csapadék lefolyásának viszonyai, jelentősen megnőtt a burkolt felületek aránya és egyre több a lefolyó csapadék mennyisége. Ezt a helyzetet súlyosbítják az utóbbi időben tapasztalható szélsőséges esőzések.

Az ingatlanokat elöntő víz és hordalék komoly károkat okoz. A projekt megvalósulásával 58 hektáros lakóterületre hulló csapadék elvezetése oldódik meg, a rendszer közel 600 lakás és 330 lakótelek vízkárainak elhárítását segíti elő. A levezetett víz pedig a Natura 2000 terület számára nyújt többletvíz-utánpótlást.

forrás: mti