Sopron.info.hu

Kosárlabda: a lányoknál klubrekord, a fiúknál újabb vereség

  2018 jan 31 / #sport

Az Euroliga-szintű védekezések párharcát a Sopron Basket nyerte. A férfiaknál a hazai bajnokságban sokáig jól állt a mérkőzés, de a végén egy rövidzárlat eldöntötte a meccset.

Már tét nélkül állt pályára a Sopron Basket szerdán a Novomatic Arénában. Az ellenfél a szintén legjobb 4 között vitézkedő Bourges Basket, akik olyan védekezést nyújtottak, amit a Sopron szokott bemutatni. Szoros első negyed után sikerült kicsi lélegzetvételnyi előnyhöz jutni, a harmadik negyedben pedig már 10 pont környékére is nőtt a soproni előny. A franciák nem adták fel, és a végéig gőzerővel védekeztek, így a Sopron mindössze 5 pontig jutott az utolsó negyedben, de a vendégek is csak 8 pontot tudtak felmutatni, így egy ritka pontszegény mérkőzésen állította be a Sopron az újabb klubrekordot: az idei szezonban az Euroligában már 10 győzelmet és 4 vereséget gyűjtött össze Roberto Iniguez csapata! Azóta pedig azt is tudjuk, hogy az Euroliga két győzelemig tartó rájátszásában a török Fenerbahce érkezik majd ellenfélként.

Sopron Basket – Bourges Basket 57-50

Részletek a klub oldalán.

sopronikosarak

 

A férfiak a hazai pontvadászatban próbálták javítani mérlegüket, ezúttal Kaposváron. Nem is indult rosszul a mérkőzés, az első negyedet csak 3 ponttal tudta megnyerni a hazai csapat, a félidőre viszont ezt le is dolgozta az SKC. Kellett ehhez a hazaiak rossz triplamutatója is, ami a második félidőre megjavult, de még így is jól tartotta magát a Sopron. Az utolsó negyed 2 pontos hazai előnnyel indult, ám egy 12-0-s roham után eldőlt a mérkőzés a Kaposvár javára. A végén még faragott kicsit az SKC, de a győzelmet már nem érhette el. Ezzel a vereséggel a bajnoki tabella utolsó helyén maradt a Sopron.

Kaposvári KK – Sopron KC 85-79

További részletek a klub oldalán.