Közel 200 soproni diák hajózott be a Fertő tavon!

Ebben az esztendőben csatlakozott már negyedik éve a GO BOATING DAY elnevezésű vízi sportokat népszerűsítő programhoz városunk is, amelynek szervezését a Sportfelügyeleti Csoporttal közösen a Fertő tavi Vitorlás Szövetség bonyolítja le és amely rendezvény évről-évre egyre nagyobb sikert arat a fiatalok körében. Az eseményt hazánkban a Magyar Vitorlás Szövetség immár több éve június első hetében rendezi meg, amelyhez számtalan város csatlakozott már, így Sopron is. Az idei  megnyitón Csiszár Szabolcs sportfelügyelő illetve Domonkos Szilárd, a Fertő tavi Vitorlás Szövetség elnöke köszöntötte a kikötőben a nyílt napra érkező fiatalokat, akik hat tanintézményből közel kétszáz fővel érkeztek azért, hogy megismerkedjenek a vitorlázás és a vízi sportok világával. A megnyitón elhangzott a kötelező és betartandó részvételi szabályok mellett az is, hogy ennek a rendezvénynek nem titkolt célja, hogy széles körben ismertesse meg a fiatalokkal ezeket a remek sportágakat és ha kedvet éreznek rá, akkor csatlakozzanak a Fertő tavi Vitorlás Szövetség csapatához, ahol akár versenyzői szintig is el lehet jutnia azoknak, akik szeretik a versenyszerű vízi kihívásokat.  Az idei rendezvényen a diákoknak lehetőségük nyílt motorcsónakkal és vitorlással is meghódítani a Fertő tó hullámait, de tesztelhették tudásukat az evezős szakágakban is, ahol játékos feladatokat is meg kellett oldaniuk a fiataloknak. ( fotók: Leczovics Zsolt )