Kedden minden egy időben lesz, de a többi napon is lesz lehetőségünk kikapcsolódni.
A 22. Quizzone kupával indul a hét Sopronban, már ami a programokat illeti. Hétfőn 19:30-kor várják a játékos kedvű csapatokat a Museum Caféban.
Kedden egy időpontban több helyen is érdekes programok kezdődnek. Utolsó előadásához érkezik a GYIK Rendezvényház előadássorozata, “A lélek nyelve a betegség“. A 17 órakor kezdődő ingyenes rendezvényen az időskorban jelentkező testi és lelki problémák közötti összefüggésről lesz szó. Szintén 17 órakor a Rejpál-házban Winkler András: Umleitung című német nyelvű verseskötetének bemutatója lesz. Ezzel egy időben a Városi Könyvtárban Schäffer Erzsébet előadására is beülhetünk. A Roth iskola kollégiumában is délután 5-kor kezdődik előadás, méghozzá Dr. Varga Mária: A kopár kert élete címmel.
Nincs vége a keddnek: 18 órakor a Horváth József AMI intézményben Házi Növendékhangversenyre kerül sor, melyre minden zenebarátot szívesen fogadnak. A GYIK Rajztermében is 6 órakor kezdődik Márkus Barbara előadása nőkről nőknek és férfiaknak, “Újratervezés az életedhez” címmel. A Ligneumban is 18 órakor kezdődik program: “Fejessel a labirintusba és az Égei-tengerbe“, az Üvöltés Kuckó Klubbal.
Bálint napján Nemzetközi Könyvajándék Napot tartanak egész nap a Városi Könyvtárban. Az Ágfalvi Fogadóban télbúcsúztató farsangi lakodalmasnak lehetünk részesei délután 3-tól. 18 órától premier előtt vetíti az Elit Mozi a Valami Amerika 3. részét. A Búgócsigában Játékos Randevún vehetünk részt 18 órától. A Soproni TIT nagytermében szerelmes dallamokat hallhatunk Sinatra-tól Walter Attila előadásában, 18:30-tól. Az estét zárhatjuk a Koffer Bárban, ahol DJ Jokó pörgeti majd a zenét.
Csütörtökön Babafarsangot tartanak a Hetedhét Játszóházban már reggel 9-től. 18 órakor a Tálentum nevű program vendége lesz Petrencésrúd, avagy Gál Balázs egyetemi hallgató a Ligneumban. A Fő térnél található Kolostorklubban Sallai Tamás és Éva tart előadást egy gyertyafényes vacsora mellett, 18 órától.
Pénteken kezdetét veszi a Novomatic Arénában az I. U14-es Nemzetközi Kosárlabda Torna, melyre bármikor benézhet, aki épp kikapcsolódna. 17 órától Álomszárnyon – Zsubrits Zsolt könyvbemutatójára kerül sor a Ligneumban. A GYIK Rendezvényházban 6 órától télűző jóga és bodyART óra veszi kezdetét. A hétvége indításához pedig segít a Hangár Tankcsapda koncerttel, a Búgócsiga Mongooz and the Magnet koncerttel, valamint a Gázfröccs Daniel M. DJ szettjével.
Sólyom Miklós MMA-, és Európa-díjas építész grafikáit csodálhatjuk meg “Az építészet költészete” címmel február 16-ig a Liszt-központban.
Sokszínű Bánfalva címmel nyílt meg Grabner József festménykiállítása a Bánfalvi fiókkönyvtárban (Bánfalvi út 180.). A tárlat nyitvatartási időben egészen február 25-ig látogatható.
Kiemelten támogatjuk a szabadtéri programokat. A soproniseta.hu csapata minden napra készül gyalogos vagy kerékpáros túrával a városban és a környéken. Érdemes körbenézni – először a weboldalukon, majd a városban! A Fertő-Hanság Nemzeti Parkban számos túra, hajózási lehetőség vagy épp kenuzás várja az érdeklődőket. Részletek és jelentkezés ezen a telefonszámon lehetséges: 06 99 537 620. A Lövérekben sok túra-útvonal, futópálya, edzőpálya, edzőpark várja a mozgásra vágyókat, de természetesen zárt edzőtermek is akadnak bőven városunkban. A Petőfi Színház műsorában biztosan talál magának mindenki érdekes előadást, érdemes böngészni a színház oldalát! Aki a kisebb, interaktívabb műsorokat szereti, annak ajánljuk a Civitas Pinceszínházat, melynek műsorairól itt tájékozódhat. Sopronban két mozi is működik, rosszabb időben ideális a belvárosi Elit mozi, vagy a Plázában a Cinema City. Egy kellemes kávézás, sörözés, borozás a belvárosban jó kikapcsolódás lehet. Találunk még a városban szabadulószobát, Gokart pályát is, érdemes jól körbenézni!
Kellemes kikapcsolódást!
- A szakember az ETO-nál dolgozott Róth Kálmánnal és Danyi Gáborral is 🖤😢
- Jótékonysági misszió – dallamokkal a gyógyulásért 🎻🏥 Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas, Pro Caritate-díjjal kitüntetett é…
- Hajmeresztő videót osztottak meg az esetről 🚑❗🎥
- 🐢Váratlan látogató érkezett a Hermann Alice Óvodába A teknőst az óvoda udvarán vették észre az intézmény dolgozói, a sz…
- Napos és felhős lesz az ég szerdán, esőtől nem kell tartani 😎☁️ Részletek ➡️
- tanulok vlogolni #cinematic #fy #sopron #lame #vlog
- Házigazdánk, @kristofkovacs___ felfedezte a SopronFest fő zenei helyszínét a Lőverekben! Itt láthatod majd a The Prodigy-t, Azahriah-t, Dzsúdlót, a Kruder & Dorfmeistert, a Halott Pénzt, Beton.Hofit, Pogány Indulót, a Carson Comát, és még sok sok kedvencedet! Itt tali július 2-3-4-én! Program és jegyek itt 👉 https://sopronfest.hu/ #sopronfest #mindenüttjódelegjobbsopron #sopron
- ▶️ Megkezdődött a Csengery utca felújítása! #Sopron
- #sopron #neurorehab #nemallokmegacelig
- 🤝🏻Bekeretezett emlékképpel köszönte meg egy férfi két hős rendőrnek, hogy megmentették az életét Sopronban🚔Egy darázscsípés miatt allergiás sokkot kapott a férfi, a kutyája a kocsiban rekedt és kapálózás közben kapcsolgatta a fényszórót😮Ezt vette észre két rendőr, akik beadták az ellenszert a férfinek‼️Azóta egyre népszerűbb az állat, már az eledelét is finanszírozza egy országos hálózat…👀 #foryou #fyp #nekedbelegyen #hungary #news
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!



