Sopron.info.hu

Madarak és fák napja

A Gyermek-, és Ifjúsági Központ minden évben színes és színvonalas rendezvényekkel ünnepli a Madarak és fák napját. Idén hat különböző programot sűrítettek bele a szervezők a május 9. és 11. közé eső időszakba.

A természet ünnepét 9-én, pénteken délelőtt 10 órakor a Lippai János Kertészeti Szakközépiskolával közösen szervezett növény-, és palántavásárral nyitják meg, valamint ezzel egy időben nyitja meg kapuit a közönség előtt a már szintén hagyományosnak mondható madárkiállítás a Fertő-menti Madárbarátok Egyesülete jóvoltából.

Ezt követi 11 órától egy, már korábban kiírt madarak és fák napi rajzpályázat eredményhirdetése és a pályamunkákból készült kiállítás-megnyitó. Másnap, vasárnap 10 órától a témának megfelelő, tematizált játszóházzal várják a gyerekeket.

11-e hétfőre két program is jutott: 16 órától Kesselyák Rita grafikus kiállítását nyitják meg „Szép és kies kertek” címmel, 17 órától pedig Molnár V. József műveltségkutató előadását hallgathatják meg az érdeklődők az Aranyalma-sorozat keretében. Az előadás címe: A magyar kert.


VOLT Fesztivál Terasz a Szigeten!

további részletek

Döntsön a nép!

további részletek

Sopronban lesz 2008 év első EDDA koncertje!

további részletek

Filmpremier

további részletek