Csütörtökön Akadémiánk és a KSC Szekszárd mérkőzésével indul útjára a Nemzeti Leány Kadett Bajnokság döntője, melynek a fővárosi Gabányi Sportcsarnok ad otthont. Fiataljaink további ellenfelei a rendező BEAC Újbuda KA és a Vasas Akadémia lesznek.
Horváth József vezetőedző bízik benne, hogy a csapat formáját nézve odaérhetünk akár a legjobb négy közé: “Nehéz szezont tudhatunk magunk mögött, ám ennek ellenére magabiztosan biztosítottuk be helyünket az országos döntőn. A csapatok nagy részével szembe kerültünk a szezon során, és, bár az eredményeink talán nem ezt mondatják, de szeretnénk a legjobb négy csapat között végezni. Nem leszünk csalódottak, ha nem sikerül, de mindent kiadtunk magunkból. Szombaton játszottunk egy edzőmérkőzést Zalaegerszegen, ahol jól mozogtunk, nagyon bízom benne, hogy ki tudjuk hozni magunkból a legjobbat, és akkor valósággá válhatnak a terveink.”
A mérkőzések online statisztikai közvetítés és élő videókép formájában is nyomon követhetők.
A csoport: Csata DSE, DVTK Akadémia „A”, Kosárlabda Akadémia Pécs „A”, Bajai NKK
B csoport: Vasas Akadémia „A”, KSC Szekszárd, Soproni Darazsak Akadémia „A”, BEAC Újbuda KA „A”
Program
Május 24., csütörtök
9:00 KSC Szekszárd – Soproni Darazsak Akadémia “A”
11:00 Vasas Akadémia “A” – BEAC Újbuda KA “A”
13:00 Csata DSE – Bajai NKK
15:00 DVTK Akadémia “A” – Kosárlabda Akadémia Pécs “A”
16:45 Ünnepélyes megnyitó
17:30 KSC Szekszárd – BEAC Újbuda KA “A”
19:30 Soproni Darazsak Akadémia “A” – Vasas Akadémia “A”
Május 25., péntek
9:00 Kosárlabda Akadémia Pécs “A” – Csata DSE
11:00 DVTK Akadémia “A” – Bajai NKK
13:00 BEAC Újbuda KA “A” – Soproni Darazsak Akadémia “A”
15:00 Vasas Akadémia “A” – KSC Szekszárd
17:00 Bajai NKK – Kosárlabda Akadémia Pécs “A”
19:00 Csata DSE – DVTK Akadémia “A”
Május 26., szombat
5-8. helyért
10:00 „B” III. helyezett – „A” IV. helyezett [E]
12:00 „A” III. helyezett – „B” IV. helyezett [F]
Elődöntők
14:00 „B” I. helyezett – „A” II. helyezett [G]
16:00 „A” I. helyezett – „B” II. helyezett [H]
Május 27., vasárnap
9:00 „E” vesztes – „F” vesztes [7. helyért]
11:00 „E” győztes – „F” győztes [5. helyért]
13:00 „G” vesztes – „H” vesztes [3. helyért]
15:00 „G” győztes – „H” győztes [1. helyért]
- Érdemes kerülőutat választani 🛣️↩️
- Újra mozgott a föld 🫨📍
- A Végjáték első felvonásával folytatódott az Exatlon 🤯
- 🎸Kiderült, ki lesz a Soproni Borünnep első fellépője🍷 Sok-sok helyszín, változatos zenei kínálat, országosan ismert fe…
- A 4-es körzet is hozott szoros versenyt a jelöltek között, de volt kiugróan magas különbség is ✉️
- ❤️🤍💚😍 #sopron #tisza #Magyarország #szabadság #nekedbe @TISZA Párt @TiszaSzív❤️🤍💚 @magyarpeterofficial
- ##sopron #dance #fy #garden
- Nálunk a pihenés mellett a jókedv is garantált.😂 #dotilahs #lashstylist #nekedbelegyen #fypp #sopron
- @Emlékek Éjszakája Április 18-án Emlékek Éjszakája Fesztivál – Tavaszi kiadásban! 🥰💃 Helyszín: Sopron, Lővér Kemping – partyaréna 🙌 Óriási buli a 90-es és 2000-es évek legendás zenéivel, előadóival!🎉 🎤 L.L.JUNIOR #liveact 🎧 Peat Jr. 🎧 Newl #classic 🎧 Házigazda: Dj Kondor Hidd el, jobban jársz, ha átéled ezt az éjszakát, mint hogy elmesélje valaki 😉 🎟Kedvezményes elővételes jegyek online: https://oneticket.hu/events/emlekek-ejszakaja-sopron-lover-kemping-apr-18 🎟Jegyek a helyszínen is vásárolhatóak. Vásárolj #VIP jegyet🎟az eseményre elővételben és szórakozz a a színpad mellett közvetlenül kialakított VIP szektorban, ahol nemcsak nyugodtabb körülmények között bulizhatsz, de az alá
- Havas út a Károly‑kilátóhoz – Sopron télen egészen más világ #TravelHungary #Sopron #Lővérek #KárolyKilátó #Utazás
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- HOLTFÁK a kertben: Ezzel az egyszerű trükkel életre kel a földed!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!

