Az első sminktermék a mit valaha használtam az egy teljesen egyszerű fekete szempillaspirál volt. Viszont ahogy ezt elkezdtem napi szinten használni magával ragadott a lendület és valami jobbat, többet akartam, így elkezdtem mindenféle sminktermékeket használni, majd eljutottam a műszempilla gondolatáig. Tulajdonképpen a műszempillák kapcsán már kipróbáltam minden ideiglenes, házilag felragasztható műszempilla fajtát. Először vettem úgynevezett soros műszempillát, mely annyit jelent, hogy egy vékony kis gerincből számos kis pilla áll ki. Viszont úgy éreztem, hogy kicsit természetellenes hatást keltett. Utólag azt gondolom, hogy ebből is több féle van, például egy barátnőm esküszik, hogy a legjobb soros szempilla az egy kínai cég pillája, melyet valahonnan a netről szokott rendelni. Igazából én nem tudom, hogy igaza van –e, mivel rengeteg szenvedéssel járt számomra a pilla felhelyezése: össze-vissza ragasztottam magamat vele, így végül úgy döntöttem, hogy nem szenvedek többé ezzel a hülyeséggel, és ahogy leszedtem magamról el is hagytam örökre a soros pilláimat. Viszont abban igaza lehet a barátnőmnek, hogy nagyon sok múlik a már említett gerinc rugalmasságán és vastagságán. A mozgó szemhéjat akadályozhatja egy vastag gerincű pillasor, ezért érdemes olyat választani, mely minél vékonyabb és minél rugalmasabb. A szálas szempilla sokkal természetesebb, itt kis tincseket kell egyesével felragasztani. Viszont ezzel ha lehet még többet szenvedtem a ragasztgatáskor. Végül bár nem volt csúnya és természetellenes a végeredmény, úgy döntöttem, hogy nem próbálkozom többé vele. Viszont azóta is foglalkoztat a műszempilla kérdése, pláne, hogy a szempillaspiráltól egyre gyakrabban fáj a szemem. Nem vagyok allergiás, de a lehulló festék viszketést okoz, és az amúgy is érzékeny szemem nem igen bírja. Így úgy döntöttem, hogy kipróbálom a 2d-s műszempillát, tehát most nem én fogom feltenni, hanem szakemberre bízom a dolgot. Príspevok Műszempilla vagy szempillaspirál? zobrazený najskôr Blog search .
tovább:
Műszempilla vagy szempillaspirál?
- Egy ember meghalt, többen megsérültek 📢❗🚨
- Virágba borultak a japán díszcseresznyefák a Fő téren.🌸 Videó: Riba Szabolcs
- Ettől a történettől elolvad a szíve 🫶🥹
- A kitakarás nélküli fotóhoz link a cikkben 📸
- Csendes főhajtással emlékeztek meg a holokauszt magyarországi áldozatairól Sopronban Az Országgyűlés 2000-ben meghozott…
- ❤️🤍💚😍 #sopron #tisza #Magyarország #szabadság #nekedbe @TISZA Párt @TiszaSzív❤️🤍💚 @magyarpeterofficial
- ##sopron #dance #fy #garden
- Nálunk a pihenés mellett a jókedv is garantált.😂 #dotilahs #lashstylist #nekedbelegyen #fypp #sopron
- @Emlékek Éjszakája Április 18-án Emlékek Éjszakája Fesztivál – Tavaszi kiadásban! 🥰💃 Helyszín: Sopron, Lővér Kemping – partyaréna 🙌 Óriási buli a 90-es és 2000-es évek legendás zenéivel, előadóival!🎉 🎤 L.L.JUNIOR #liveact 🎧 Peat Jr. 🎧 Newl #classic 🎧 Házigazda: Dj Kondor Hidd el, jobban jársz, ha átéled ezt az éjszakát, mint hogy elmesélje valaki 😉 🎟Kedvezményes elővételes jegyek online: https://oneticket.hu/events/emlekek-ejszakaja-sopron-lover-kemping-apr-18 🎟Jegyek a helyszínen is vásárolhatóak. Vásárolj #VIP jegyet🎟az eseményre elővételben és szórakozz a a színpad mellett közvetlenül kialakított VIP szektorban, ahol nemcsak nyugodtabb körülmények között bulizhatsz, de az alá
- Havas út a Károly‑kilátóhoz – Sopron télen egészen más világ #TravelHungary #Sopron #Lővérek #KárolyKilátó #Utazás
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- HOLTFÁK a kertben: Ezzel az egyszerű trükkel életre kel a földed!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
