Sopron.info.hu

Női U20 Kosárlabda EB : Kettőből kettő!

  2018 júl 09 / #hírek

A Sopronban megrendezett női U20-as kosárlabda Európa Bajnokság második napja is tartogatott izgalmakat magyar részről, hiszen Cziczás László csapata az első napi győzelem után egy újabb kihívás előtt állt, ezúttal Lettország legjobbjai vártak a hazai csapatra. Ahogy az a jóslatoknak megfelelt, kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés és igazán komoly párharcok is kialakultak. A magyar csapat fegyelmezettségét és érettségét tükrözi azonban hogy végig magabiztosan és csapatként küzdött aminek meg is lett a gyümölcse, hiszen a második illetve a negyedik negyednek köszönhetően végül 15 pontos győzelmemmel zárták a lányok a mérkőzést. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy az utolsó negyed elején egy baleset is történt, csapatunk egyik legjobbja Studer Ágnes egy hatalmasat esett, akit olyan sérülést szenvedett, hogy azonnal a kórházba szállították – feltételezhetően az arcsérülése miatt . Bízunk abban azonban, hogy csak kontroll vizsgálat miatt kellett a gyógyközpontba vinni a csapat irányítóját és akit reményeink szerint a hétfő esti mérkőzésen ismét a parketten köszönthetünk majd.

fotó: Leczovics Zsolt

NŐI U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOPRON – NOVOMATIC ARÉNA
Magyarország−Lettország 66−51 (15−15, 16−9, 17−15, 18−12)

A magyar pontszerzők
Gereben Lívia 20 , Török Ágnes 11, Kiss Virág 8, Studer Ágnes 7, Czukor Dalma 6, Mérész Beatrix 4, Jáhni Zsófia 4, Kányási Veronika 4, Tenyér Zsófia 2 pont.

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

 

AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG TOVÁBBI PROGRAMJA MAGYAR SZEMPONTBÓL: 


2018. Július 9.: Magyarország–Lengyelország, 18 óra

REMÉLHETŐLEG EZEKEN IS ÉRDEKELTEK LESZÜNK: 

2018. Július 11.: nyolcaddöntő
2018. Július 12.: negyeddöntő
2018. Július 14.: elődöntő
2018. Július 15.: döntő