Sopron.info.hu

Országos Döntőben a SMAFC U20-as csapata

  2018 ápr 19 / #2017/2018

Hatalmas meglepetésre a rendkívül fiatalnak számító U20-as csapatunk vasárnap Tiszaújvárosban bebiztosította a helyét a Morgen Ferdinánd U20 Emlékbajnokság nyolcas döntőjébe. A három napos döntőnek Budapest ad otthont, a mérkőzések a Sport11 Sportközpontban kerülnek megrendezésre a hétvége folyamán, péntektől vasárnapig.
Az előzményekről, a várható eredményrők kérdeztük Farkas Dávid edzőt.

Hogyan zajlott a bajnokság?

„A Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság Zöld csoportjába sorolták be csapatunkat a szezon előtt, hiszen a SMAFC felnőtt csapata is ebben a csoportban szerepel.
A bajnokság első felében több meglepetést is okoztunk, mindösszesen a végül veretlenül első helyen végző Budafok csapatától szenvedtünk idegenben vereséget.
A második szakasz első fordulójában, január 10-én, Egerben hosszabbítás utáni vereséget szenvedtünk 76:73 arányban, mely egy félpályáról eleresztett dudaszós triplával alakult ki, ekkor úgy tűnt megtört az addig hatalmas lendület. Sajnos több apró sérülés is hátráltatott minket, például a már említett egri mérkőzés első félidejében elveszítettük Füzi Róbertet, valamint Horváth Csaba is bokasérüléssel küzdött a szezon ezen szakaszában.
Ekkor egy hosszabb szünet következett a bajnokságban, rendezni tudtuk sorainkat és önbizalommal telve vártuk a veretlen Budafok elleni hazai rangadót. A 81:79-es vereség ellenére mondhatom, a szezon legjobb játékát nyújtottuk, mind támadásban, mind védekezésben. Az utolsó tíz másodpercnek még 79:78-as vezetéssel indultunk neki, de sajnos fájó vereséget szenvedtünk, mert a bajnokságban senkinek nem sikerült úgy »megráncigálni az oroszlán bajszát«, mint nekünk.
Tudtuk, hogy a tavasz nehéz perceket fog okozni számunkra, hiszen az akkor még szorosan mögöttünk álló Eger, Budaörs, Kaszások és Tiszaújváros csapataihoz is idegenbe kellett látogatni. Ebből a Budaörs csapatát lassan, de végül biztosan sikerült felőrölni, és 75:62-es győzelmet aratni, majd következett a Kaszások elleni derbi, ahol egy esetleges győzelemmel szinte biztossá vált volna döntőbeli szereplésünk. Sajnos a szezonban ez volt az a mérkőzésünk, ahol semmi sem sikerült… Bár 10:2-es vezetésünknél még a hazaiak kértek időt, nagyon beragadtunk és nem találtunk vissza a mérkőzés ritmusába. Majd nem csak a mérkőzés, hanem a hazai pályán szerzett hét pontos sikerünk is veszélybe került, hiszen a második félidőben végig tíz pont feletti hazai vezetéssel folyt a találkozó. Ekkor mindent feltettünk egy lapra, de sajnos nem sikerült közelebb férkőzni és 88:70-es vereséget szenvedtünk. Nagy arányú vereségünk után bár sikerült megtartanunk a második helyet, biztossá vált, hogy csak abban az esetben juthatunk be az Országos Döntőbe, ha a hátralevő négy mérkőzésünkön nem hibázunk. Szerencsénkre zsinórban három hazai mérkőzés következett, ahol a Fiúk átérezték, hogy a »kötelezőket« be kell húzni hazai pályán és egy percig sem lehet levegőhöz juttatni ellenfeleinket. Sorrendben a Pápa (89:65), a Zsíros Akadémia (87:56) és a Salgótarján (110:45) legyőzése után az utolsó fordulóban Tiszaújvárosban vendégszerepeltünk. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a Rátvay fivérek kosaraival megléptünk ellenfelünktől és tizenkét pontos vezetésre tettünk szert. Ekkor jött egy hullámvölgy és újra mérkőzésbe hoztuk a hazaiakat, talán a mérkőzés súlya is közrejátszott ebben. A második félidőben azonban tizenkét katona érkezett a pályára, Soós Bence, Horváth Csaba és Füzi Róbert is vezérhez méltó teljesítményt nyújtott és végül, ha az eredmény alapján nem is, a játék képe alapján egy rendkívül harcos és küzdelmes mérkőzésen 100:83-as győzelmet arattunk és bejutottunk az ország legjobb nyolc U20-as csapata közé.”

Nehéz volt az idevezető út? 

„Mint a korábbiakban említettem, az utolsó pillanatig harcolnunk kellett a döntőbe jutásért, így mindenképpen rögös úton jutottunk el Budapestig.
Sajnos többször a rutintalanság és az összeszokatlanság jellemzett, minket, hiszen a csapat egy része a felnőtt csapatban, másik része az U18-as csapattal edz napról-napra.
Továbbá csapatunk rendkívül fiatalnak számít az U20-as bajnokságban, hiszen 1995-ös születésű játékossal nem rendelkezünk, 1996-os születésű játékos is csupán egy szerepel majd a döntőben, Pongrácz Levente személyében, akivel az az érdekes helyzet áll fent a szezon folyamán, hogy a Soproni Sportiskola KA U16 B és U18 B csapatában másodedzőként segíti munkámat, itt pedig a legrutinosabb játékosként áll rendelkezésemre hétről-hétre. 1997-es születésű játékosokkal szintén hadilábon állunk, hiszen egyedül Tukovics Balázs képviseli ezt a korosztályt, akit azt hiszem nem kell bemutatni a SMAFC szurkolóinak, hiszen szorgalmával és hozzáállásával hamar be tudja lopni magát a szurkolók szívébe.
A csapat legtöbb játékosa az 1998-99-es születésű játékosokból áll, akik bátran mondhatom, hogy a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia aranygenerációja voltak. U14-es és U18-as korosztályban ezüstérmet, U16-os korosztályban pedig aranyérmet és ezzel bajnoki címet szereztek, ezzel örökre beírva magukat az Egyesület történetébe. Csapatkapitányunk Soós Bence, valamint Horváth Csaba, Schaul Levente, Füzi Róbert, továbbá a 2000-es születésű Horváth Krisztián és a szezon végén már minket erősítő szintén 2000-es Rátvay Balázs is ebbe a generációba tartozik. A csapat legfiatalabb tagjai a Sportiskola U18-as csapatát is erősítő Vass Áron és Gottlieb Mátyás, akikkel a tavalyi szezonban már együtt dolgozhattam az U18 B csapatban és (legjobb B csapatként) úgy gondolom nagy meglepetésre, az ország 19. helyén végeztünk.
Nyáron érkezett hozzánk Demcsik Máté, Karsai Attila és Nagy-Biró Benedek is, akik számomra szintén nem voltak ismeretlenek, hiszen a Soproni Tigrisek csapatával a tavalyi szezonban négyszer is megmérkőztünk és nehéz pillanatokat okoztak számunkra. Itt szeretném még megemlíteni Hári Brendon nevét is, aki a 2017-es naptári évben még szintén a csapatunk tagja volt, de munkahelyi elfoglaltsága miatt sajnos január elején bejelentette, hogy nem tudja vállalni a további szereplést. Neki is nagyon meg szeretném köszönni az elvégzett munkáját, hiszen nagyban hozzájárult a sikerünkhöz.
Külön köszönöm a Soproni Sportiskola U18-as csapat játékosainak – Horváth Máté, Hencz Balázs, Heiszenberger Norbert – segítségét, akik két mérkőzésünkön kisegítőink voltak, mikor betegségek és sérülések sújtottak minket.”

Milyen eredményre számít, mire lesznek képesek a fiúk?

„Úgy gondolom, az, hogy itt lehetünk, már óriási eredménynek számít a SMAFC 158 éves történelmében, de ahogy szokták mondani: »evés közben jön meg az étvágy«.
Próbáljuk minél előbb felvenni a döntő ritmusát és bár tudjuk, hogy mi számítunk a leggyengébb csapatnak, szeretnénk bebizonyítani a fanyalgó hangoknak, hogy nem a véletlen műve, hogy Magyarország legjobb nyolc csapata között szerepelhetünk.
Első nap mindjárt az NBI/A csoport U20-as szekciójának győztese, a Szeged lesz az ellenfelünk, mely enyhén szólva Dávid és Góliát harcát hozhatja papíron. Mi viszont a pályán erre rá szeretnénk cáfolni és minél jobban megszorongatni a korosztályos válogatott játékosok hadával felálló Tisza-partiakat.
Egy valamiben azonban biztos lehetek: bármi is történjék a hétvége folyamán, vasárnap este boldogan és büszkén fogom elhagyni a Sport11 Sportközpontot, hiszen a srácok messze túlteljesítették már a 2017/18-as szezont, számunkra ez az úgynevezett »jutalomjáték« lesz.
Magam részéről is izgatottan várom az Országos Döntő küzdelmeit, hiszen jó pár játékoshoz hasonlóan, számomra is ez lesz az első finálé, melyen vezetőedzőként vehetek részt.
Jártam már rengeteg hasonló rendezvényen vagy másodedzőként, vagy technikai vezetőként, de ebben a szerepkörben is motiváltan és sikerre éhesen próbálom felvenni a mérkőzések ritmusát és élvezni minden percét.
Külön öröm lesz azokkal a játékosokkal találkozni, akikkel 2013-tól 2017-ig együtt dolgozhattam technikai vezetőként az U16-os, majd később az U18-as Magyar Válogatottban, hiszen jó pár csatát megvívtunk együtt címeres felszerelésben és rendkívül jó eredményekkel járultunk hozzá a magyar kosárlabda sikerességéhez.

Szeretnék minden játékosnak, edzőnek, szervezőnek és közreműködőnek sikeres munkát kívánni a hétvégére, biztos vagyok benne, hogy Budapest kiváló rendezője lesz a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság Döntőjének.

HAJRÁ SMAFC! HAJRÁ SOPRON!”

Az interjút Takács Eszter készítette

20180419_U20

Hátsó sor (balról-jobbra):
Farkas Dávid (edző), Schaul Levente, Tukovics Balázs, Pongrácz Levente, Rátvay Balázs, Karsai Attila, Füzi Róbert,
Pethő-Klemencsics Nikolett (technikai vezető), Horváth József (szakmai vezető)
Első sor (balról-jobbra):
Gottlieb Mátyás, Horváth Krisztián, Vass Áron, Soós Bence (csapatkapitány), Horváth Csaba, Demcsik Máté
A képről hiányzik:
Nagy Biró Benedek