Mi lenne ha kilépnénk az Európai Unióból?
Az országos csatornaként működő Hír Tv – amely mint azt tapasztalhattuk túlél mindenféle tulajdonos- és politikai nézetváltást – egyik ” fő arca ” a méltán népszerű Bayer Zsolt, aki nem mellesleg a hazai “Politikai hírbulvár” műsorok egyik atyja is, ismét letett az asztalra valamit, pontosabban megfogalmazott egy olyan dolgot a műsorában, amit bár feltevésnek szánt csupán, azonban elgondolkodtató. Mi lenne ha kilépnénk az EU-ból? – tette fel a költői kérdést a stúdióban helyet foglaló rajongótáborának a Fidesz egyik alapítója, ami azért valljuk be egy érzékeny téma. Igaz az is, ha mondjuk azt nézzük, hogy az ő álláspontja szerint Brüsszel meg az egész EU ( Soros György bácsit ne hagyjuk ki ) már jó ideje packázik velünk, akkor számára minden bizonnyal nem is annyira vékony jég ez a kérdéskör sem. Nem is volt az! A lassan már-már legendának számító tévés személyiség a Bayer show című műsorában a közönsége, ergo rajongói előtt sétálva elfantáziált azon a kérdésen, hogy mi lenne ha a BREXIT után, a Visegrádi négyek – amelynek tagja ugye hazánk is – illetve Olaszország (?) kilépne az Európai Unióból. Természetesen válaszol is a saját maga által feltett kérdésre, amely szerint nem lenne semmi gond. Sőt! Újra nyitnánk az orosz […]
Karácsony előtti programunk, akciónk
Hangolódjunk együtt a Karácsonyra🎄 Ehhez jó zenéket, és akciós itókát (Beefeater24-tonik 790,-❗️) is kínálunk Nektek! 😉 Péntek és szombat este a zenei pult mögött 🎧 dj B. Tóth. 🎶 “Legjobb zenék a legjobb helyen!” Asztal- és pályafoglalás: +36302881012 #sopron #party #bowling #karácsonyib…
Gryllus Vilmos Sopronban
A Maszkabál című gyermeknek szóló műsorával lép fel Gryllus Vilmos a GYIK Rendezvényházban. A Maszkabál fülbemászó dallamaival, szívderítő szövegeivel és
Madárkarácsonyt tartott a TAEG Zrt.
Az évek óta hagyományosan meghirdetett Madarak Karácsonya eseményen idén is sokan felkeresték a Kőhalmi Vadászati Múzeumot szombaton.
Nem fizette be a bírságot, előállították a soproni rendőrök!
Az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel, továbbá három anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.
illusztráció
A szolgálatot ellátó állomány ös…