Ünnep a Kolostorhegyen – Sikeres volt a sopronbánfalvi kolostor nyílt napja
Alkalmakként több mint ötvenen jöttek el a bánfalvi kolostor nyílt napján szervezett vezetett látogatásra a Kolosterhegyi ünnepen.
Sportlövészet: Fertőrákoson maradhatott a Kőfejtő Kupa vándorserlege!
Több évtizedre nyúlik vissza a sportlövészetben a Kőfejtő Kupa nevű verseny, amelynek rangja – bátran mondhatjuk – újra a régi fényében ragyog – köszönhetően a Fertőrákosi Lövész Klubban tevékenykedők áldozatos munkájának – hiszen az elmúlt években az ország egyre több egyesülete érkezik a fertőrákosi megmérettetésre, amelyre a csapatok a legjobb versenyzőiket delegálják. Az idei esztendőben sem volt ez máshogy, hiszen érkeztek résztvevők például Zircről, Szilből, Bajáról és Écsről is, amely települések egyesületei nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a sportlövészet napjainkban is elfoglalja méltó helyét a sportrengetegben. A verseny hivatalos megnyitóján Palkovits János, Fertőrákos polgármestere köszöntötte a sportolókat, aki örömét fejezte ki, hogy ismét egyre népszerűbb ez a sportág, hiszen rengeteg fiatal is aktív tagja már a mezőnynek valamint hozzátette, hogy szintén örvendetes tény az is, hogy ez az esemény is évről-évre hozzájárul ahhoz, hogy Fertőrákos sporthírnevét öregbítse. A sportolóknak sikeres versenyzést és pontos találatokat kívánt, valamint gratulált a szervezőknek ahhoz, hogy ismét a nevéhez méltó rendezvénnyé nőtte ki magát a Kőfejtő Kupa. A nap folyamán több versenyszámban – légpisztoly, sportpisztoly, légpuska, standardpuska és kispuska – és korosztályban – serdülő, ifjúsági és felnőtt – mérték össze a tudásukat a résztvevők, ahol az egyéni kategóriák mellett az összetett csapatverseny is számított. A késő délutánig […]
Idén is sokan teljesítették a Liszt túrát
Tizenötödik alkalommal került megrendezésre a kerékpáros Liszt túra, amelyen való részvételtől a borongós idő sem tántoríthatta el a bringásokat.
Családi túranap a Lövérekben
Nem tántorította el a vasárnapi eső a túrázást illetve a természetet kedvelőket, hiszen sokan vettek részt a Családi Túranap nevű rendezvényen.
Otthon tartották a vándorkupát a fertőrákosi sportlövők!
Az idei évben is megrendezésre került Fertőrákoson a Kőfejtő Kupa, amelyen több fegyvernemben is összemérhették tudásukat a sportlövők.