Megcsúszott és felborult gépkocsijával a sofőr
A Sopronkőhida és Fertőrákos között történt közlekedési balesetben a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.
Felborult autójával Sopronkőhidánál: a sofőr hívta a rendőröket, hogy nem tud kiszállni – fotók
Az autó a tetejére borulva állt meg a Sopronkőhida és Fertőrákos közötti úton.
Nagyszülők Napja a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban ( fotók )
2018. március 14-én rendezték meg a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum sikeres Családpályázatának részeként a Nagyszülők Napja című programot az iskola dísztermében. A sok éve létrehozott és így már nagy hagyományokkal rendelkező eseményre két ötödikes osztály tanulóinak a nagyszüleit és szüleit, családtagjait hívták el, akik ezáltal betekintést nyerhettek az iskola történetébe, valamint megismerkedhettek a Líceum jelenlegi mindennapjaival és természetesen a gyerekek színes, programokkal teli hétköznapjaival is. Az idei tanévben is rengetegen fogadták el a meghívást – gyakorlatilag megtelt az iskola díszterme – ahol a joggal büszke és jókedvű családtagokat elsőként a gyerekek üdvözölték, majd Baráth Mónika igazgatóhelyettes, a rendezvény háziasszonya köszöntötte. A tartalmas program az iskola igazgatójának Tölli Balázsnak nyitógondolataival vette kezdetét, amit a diákok által készített iskolafilmnek a bemutatása követett. A szervezők ezek után egy kis játékra invitálták a nagyszülőket, melyen egy “iskola totó” kitöltésének formájában lehetett részt venni, és amelyben a kérdések természetesen az Líceumhoz köthető információkhoz kapcsolódtak. A hozzátartozók nagy lelkesedéssel vettek részt a totó kitöltésében, amelyen bátran mondhatjuk, szinte tökéletesre “vizsgáztak” és amely betétprogramban természetesen a díjazás sem maradhatott el. A délután legkedvesebb része ezután következett, amely a gyerekek műsorát tartalmazta, és amit a diákok az osztályfőnökeik illetve tanáraik segítségével állítottak össze prózai és zenés darabokból. A vendégek tiszteletére adott […]
Rost Andrea: A különbözőség izgalmas
Rost Andrea és lánya, Harazdy Eszter ad közös koncertet március 24-én (szombaton) este hét órakor Sopronban a Liszt Ferenc Kulturális Központban. A rendhagyó esten nem csak énekelnek, hanem beszélgetnek is egymással, művekről, hangokról, lélekről és különleges produkciókkal készülnek. A zongorakísérő pedig nem más, mint Harazdy Miklós.
Böjte atya rendhagyó szülői értekezlete Sopronban
Rendhagyó szülői értekezletet tartott az érdeklődőknek Böjte Csaba atya, aki a soproni Szent Márton Ház és a Karitász adományaival térhetett haza Dévára. Az őt hallgatók pedig rengeteg jótanáccsal gazdagodhattak.