Sopron.info.hu

Párbeszéd: Az országos kivándorlás mellett égető probléma a Sopront érintő belső migráció is!

  2018 Júl 13 / #hírek

Sopronban tett látogatást pénteken  Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd elnöke, aki a Széchenyi téren a lakosság figyelmét is felhívta a hazánkat érintő kivándorlással kapcsolatos problémákra, valamint Jakál Adrienn a helyi szervezet elnöke kitért a Sopron érintő belső migrációs kérdéskörre is. 

fotó: cyberpress.hu

A kitelepülés előtti sajtótájékoztatón a párt elnöke hangsúlyozta, hogy az Eurostat által közölt legfrissebb adatok alapján mintegy 600 ezer magyar él már más EU-s országban. Az elvándorolt magyarok jelentős része 2010 után, hagyta el a hazáját. Ennek a folyamatnak mára az az eredménye, hogy jelentős munkaerőhiány alakult ki, hiszen a szakképzett munkavállalók, kétkezi munkások, egyre nagyobb számban vállalnak külföldön munkát. Az biztos, hogy a kivándorlás egyik legfontosabb oka, hogy a magyar bérek jelentős mértékben elmaradnak nemcsak nyugat-európai, hanem a környező országokétól is. Ha az OECD statisztikáját nézzük, akkor Csehországban 16 százalékkal magasabbak a bérek magyarnál, de magasabbak a fizetések Szlovákiában, Lengyelországban is, nem beszélve Szlovéniáról.

fotó: cyberpress.hu

Kocsis-Cake Olivio hangsúlyozta, hogy az Európai Uniós menekült vitában Magyarországnak nem a feszültséget kellene tovább szítani, ahogy most csinálja, hanem elő kéne segíteni a konszenzus kialakulását. Amennyiben az Uniós vezetőknek nem sikerül ebben a kérdésben megegyezni, akkor fent áll a veszély, hogy Ausztria lezárja határait. Ez a lépés komolyan veszélyezteti annak a több tízezer magyarnak az állását, akik még nem költöztek ki külföldre, de a szomszédos Ausztriában dolgoznak.

fotó: cyberpress.hu

Jakál Adrienn, a Párbeszéd Soproni szervezetének elnöke kitért a helyi szintű problémára is, amelyben egy olyan jelenségre hívta fel a figyelmet, ami a kivándorlás mellett Sopront érinti, ez pedig a belső migráció kérdésköre.

Jakál Adrienn hangsúlyozta, hogy míg az ország jelentős részében a kitelepülés a probléma, addig itt Sopronban a betelepülés is. Az osztrák határ közelsége, a magasabb életszínvonal lehetősége egy évek óta tartó belső migrációs folyamat fő tényezője. Míg Győr-Moson-Sopron megyében a KSH adatai szerint 200 ezer forint a havi nettó átlagkereset, addig például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 134 ezer forint. Tőlünk pár kilométerre Ausztriában a magyar bér minimum másfél-kétszeresét is meg lehet keresni.

A párt helyi szervezetének elnöke hozzátette, hogy ahogy a jelenlegi kormány nem foglalkozik ezekkel a régiókkal, úgy a helyi városvezetés sem akar szembeni azzal a  problémával, hogy városunk élhetőségére ez mekkora hatással van. Egymás hegyén-hátán nőnek ki az új lakóparkok, társasházak, legtöbbször a megfelelő infrastruktúra kialakítása nélkül. A lakosságszám növekedés az egész városra egyre rosszabb kihatással van. Az országos politika nem mutat abba az irányba, hogy megállítsa ezt a folyamatot. Pontos, valós adatok nincsenek a lakosságszámról, de bármennyire is tagadják mindennap érezzük, hogy városunk kinőtte magát. A látványberuházások helyett valódi városfejlesztésre van szükség, hogy Sopron újra az a régi élhető város legyen. Ezért kell dolgoznunk, ezért kell közösen, a lakosság közreműködésével és segítségével megoldást találnunk arra, hogy a jövőben ismét élhető várossá alakítsunk a Leghűségesebb várost.

A sajtótájékoztató után a Párbeszéd Győr-Moson-Soproni szervezete megtartotta alakuló ülését, melyben megyei elnöknek Jakál Adriennt (Sopron), megyei alelnököknek Vátkai Zoltánt (Mosonmagyaróvár) és Tóközi Györgyit (Győr) választották..

A Párbeszéd szervezete az egész megyében folyamatosan folytatja az építkezést.

 


%d blogger ezt szereti: