Sopron.info.hu

Régészeti tanösvénnyel gazdagodott a Soproni Parkerdő

  2018 júl 07 / #hírek

A szombaton tartott Kelta Ünnep programsorozat keretében került felavatásra a Soproni Parkerdőben a kilencedik olyan tematikus sétaút, amely hasznos információkat tartogat a sétálók illetve a túrázok számára.

fotó: Leczovics Zsolt

A várhelyen helyreállított halomsírnál tartott ünnepélyes átadón Dr. Jerem Erzsébet, a Magyar Tudományos Akadémiai Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa – aki egyben a szakmai vezetője is volt a régészeti ösvény  kialakításnak –  felidézte azt az időszakot, amikor ezen a helyen a feltárásokat végezték illetve kitért arra a gazdag leletmennyiségre és értékes információtömegre, amelyeket ezen a helyen a 131-es sírhalomnál 1971-ben a soproni egyetemisták segítségével tártak fel.

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője a Tanulmányi Erdőgazdaság munkáját méltatta. Hozzátette, hogy a TAEG Zrt. igazi jó gazdaként gondozza az erdőt, a természeti értékeket, a kilátókat, a tanösvényeket és olyan turisztika attrakciót ad át ezúttal is, amely fontos és szerves részét képezi ennek a kiemelt turisztikai térségnek, ami azért is fontos, mert a természet Sopron egyik fő vonzereje.

Az ünnepélyes tanösvény átadón a szalagot Dr. Jerem Erzsébet, az MTA Régészeti Intézetének Tudományos főmunkatársa, Dr. Gömöri János régész, Jámbor László, a TEG Zrt, vezérigazgatója és Barcza Attila, Sopron és térségének országgyűlési képviselője közösen vágta át, amellyel hivatalosan is megnyílt a látogatók előtt a tanösvény a Várhely közelében.

fotó: Leczovics Zsolt

A most felavatott  nyolc állomást – információs táblát – tartalmazó sétaszakasz ezúttal a “Sopron-Várhely örökségi ösvény” nevet kapta, amely egy 1,8 kilométer hosszú tanösvényen ismerteti meg  az érdeklődőket  a tudományos igényű, ugyanakkor feliratokkal, képekkel és rajzokkal ellátott  Soproni-hegység vaskori régészeti tájaival. A tanösvény elvezet a kora vaskori halomsírokhoz, amelyek közül 159 a felszínen látható. Ismerteti a vaskori temetkezési szokásokat, viseleteket, jellegzetes tárgyakat, ékszereket és bemutat egy női temetkezést is egy ásatás után helyreállított halomban. Megismerteti a látogatókat a halottkultusszal és a szimbolikus jelentésű leletegyüttesekkel, láttatja a Sopron-Várhely vaskori földvár hosszan elnyúló és a hegy alakját követő kettős sáncrendszerét, rekonstruált kapuképpel segítve az értelmezést. A tanösvényen olvasható egy leírás a vaskori földvár régészeti kutatásáról, látható egy rekonstrukciós rajz, amely segít elképzelni, milyen lehetett egykor a várhelyi erődítmény. Az utolsó tábláról megtudható, hogy a régészeti kutatás az erődítmények belsejében a késő bronzkorból, valamint a kora és késő vaskorból származó objektumokat tárt fel. Ezek közül egyedülálló az a 64 négyzetméteres, cölöpszerkezetű, földbe mélyített ház, amelynek egyes megmaradt elemei 3D-s digitális modellek elkészítésére is lehetőséget adtak.

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

A Sopron-Várhely régészeti örökségi tanösvényt az Európai Unió Interreg Duna Transznacionális Együttműködési Programja keretében hozta létre az Archaeolingua Alapítvány és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.

fotó: Leczovics Zsolt