Rolando, az élet ritmusa – villáminterjú

A SopronDrum legvidámabb kisugárzású fellépője pillanatok alatt képes meghódítani a közönséget humorával, közvetlenségével és persze utánozhatatlan, lenyűgöző játékával. Rolando Morales-Matos mesterkurzusán jártunk és beszélgettünk is vele a fesztiválról, amely számára nagy élményt adott.

Rolando Morales-Matos vasárnap tartott mesterkurzust a Soproni Petőfi Színházban.

– A testben vagy a lélekben születik a ritmus?
– A bolygónkban.

– A jó technika mellett mi a legfontosabb tulajdonsága egy ütősnek?
– A szíve. Képes-e ott megtalálni, megérezni a ritmus útját, tud e csapatban muzsikálni és persze legyen jó hallása.

– Ön erre a pályára született?
– Nem tudom, hogy erre születtem-e, de egész életemben ezt csináltam és fogalmam nincs mihez kezdenék, ha nem foglalkozhatnék a zenével.

– Honnan ered a vidámsága, humora?
– Puerto Ricó-i vér csörgedezik bennem. A szüleim boldogsága is hozzájárul mindehhez, ők támogattak, bátorítottak mindig.

– Lehet egy zenész szomorú?
– Persze, nézzem rám, én most is az vagyok… (nevet)

– Milyen benyomásokkal távozik a SopronDrumról?
– Fantasztikus élmény volt számomra. Az itt élők kedvessége, a város szépsége, hangulata, azoknak az embereknek a minősége, akik ezt a fesztivált kitalálták, megszervezték a színpadon és a háttérben, a fellépők mind lenyűgöztek. Ez egy robbanás, megtisztelő volt itt lenni.

– Játszott már barlangszínházban?
– Nem, soha. Csodálatos élményt adott a szombat esti koncert. Libabőrössé vált a kezem, amikor beléptünk erre a színpadra. A világörökség része, ámultam csak, megőrizték a múlt értékeit és kialakítottak benne egy remek koncerttermet. Élményt adott a fellépés.

– Hol volt nehezebb játszania a Broadway-n vagy Fertőrákoson?
– A Broadwayn. Itt én boldognak éreztem magam.

– Varga Róbert –

Rolando Morales-Matos a Barlangszínház színpadán.