Sopronban járt Geert Wilders, akinek a fél muszlim világ a fejét követeli!

Megerősített biztonsági kíséret mellett érkezett Sopronba vasárnap délután Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője aki az általa írt “Halállistán – Az iszlám háborúja a Nyugattal és velem” című könyvének a bemutatója apropóján jött a leghűségesebb városba. 

fotó: cyberpress.hu / Leczovics Zsolt

A tavalyi választásokon egyébként a második helyet elérő holland politikus a nézetei miatt mondhatni az egész világon életveszélyben van, hiszen az iszlámmal kapcsolatban éles hangon megfogalmazott kritikái miatt gyakorlatilag a fél muszlim világ a fejét követeli, és ha őszinték vagyunk akkor kimondhatjuk, gyakorlatilag sehol sem lehet már biztonságban. Sok radikális szervezet, mint az al-Kaida, a tálibok vagy az Iszlám Állam a halállistájára tűzte Gerrt Wilderst, mert a muszlim törvények szerint Mohamed kritikája halálbüntetést érdemel, ő maga pedig  az iszlám és Mohamed igencsak éles kritikusa. Éppen ezért bármerre is jár, szükséges számára a kiemelt biztonsági védelem, ahogy ez most Sopronban is volt.

fotó: cyberpress.hu / Leczovics Zsolt

A pótszékekkel teletűzdelt teltházas soproni előadáson Geert Wilderst hatalmas taps fogadta Sopronban, aki üdvözlő szavai után azonnal a lényegre is tért, és pontokba szedve adott elő a közönségnek olyan háttérinformációkat és egyéb gondolatokat amelyek mind a kötetéhez kapcsolódnak.

Kiemelte, hogy célja politikusként, hogy biztos legyen abban, hogy mások nem fognak osztozni abban amit ő átél, azonban kötelességének tartja azt, hogy figyelmeztessen mindenkit arra, hogy milyen veszélyek leselkednek a világban a keresztényekre az iszlámmal szemben.  Kitért azokra a Európát ért támadásokra, amelyek az elmúlt években történtek és amely terrortámadásoknak rengeteg ártatlan ember lett az áldozata, többek közt gyermekek is.  Hozzátette, hogy a dzsihadistáknak az emberélet semmit sem számít és ezáltal gátlástalanul képesek újabb és újabb terrorcselekmények elkövetésére.

Utalva a könyvében leírtakra elmondta, hogy Mohamed próféta hogyan hozta létre az iszlámot 622-ben, és hogy mentek követőivel Játribba, egy zsidó oázisba, amit aztán átnevezve Medinának gyakorlatilag leigáztak. Wilders fontosnak tartja, hogy az emberek megértsék ennek az eseménynek a következményeit – ami napjainkban Europát is fenyegetik –   amely arra is utal, hogy a számukra ez a fontosnak tartott nap – ami egyben az iszlám naptár első napja is – nem is egy vallás gyökere, hanem a hódítással, leigázással és a bevándorlással való térhódításnak a vallás mögé bújtatott elve. Véleménye szerint az iszlám így nem is egy vallás, hanem csak egy burkolt álca, ami mindig is a kereszténység elleni harcra buzdít.

Az általuk használt dzsihádra külön kitérve elmondta, hogy a világ nap mint nap szenved tőle, hiszen az ISIS terrorcselekményei, merényletei Párizstól New Yorkig mind ennek a nevében történnek, ami általuk gyakorlatilag követendő cselekmény, hiszen benne van a Koránban. Az abban leírtak szerint – tette hozzá Wilders – nekik szabad zsidókat és keresztényeket ölni, embereket fogságba, szexrabszolgaságba terelni, hitetlenek ellen harcolni, hiszen a Korán számukra az Isten szava. E tekintetben riasztó adat – mondta – hogy Mohamed prófétát,  aki maga zsidó törzseket mészárolt és mészároltatott le, embereket hajtott rabszolgasorba, egy fiatal lányt vett feleségül és erőszakolt meg manapság is 1,5 milliárd (!!!) ember tekinti példaképének. Persze azt is fontos elmondani, hogy nem minden muszlim terrorista, hiszen több mérsékelt muszlim is van, azonban fontos tény az is, hogy a terroristák zöme muszlim.

fotó: cyberpress.hu / Leczovics Zsolt

Wilders szerint nem most éljük meg először, hogy az iszlám fenyegetést jelent a világra, és azon belül is Európára,  amire a példa a magyar történelemben is ott van. Magyarország évszázadokon át a dzsihád elleni harc élvonalában állt, hiszen a magyarok bátran harcoltak az oszmánok ellen, akiket 1526-ban Mohácsnál a rövidlátó nyugati vezetők cserbenhagytak, és így a törökök megszállhatták az országot, ami aztán 150 éven át tartott. Mégis a kitartó magyar ellenállás felemésztette anno az oszmánok anyagi hátterét, így kénytelenek voltak visszavonulni. Ha akkor a magyarok nem ilyen kitartóak, akkor az is elképzelhető, hogy a keresztény civilizáció eltűnt volna és mára már nyoma sem lenne a keresztény Európának és mára eliszlamizálódott volna teljes egészében.

Manapság ismét erős fenyegetettségben van Európa – mondta Wilders – aminek kapcsán rátért arra, hogy ismét csak Magyarország volt olyan bátor, hogy kerítést építsen a muszlim bevándorlók tömegeivel szemben és bármi áron is, de megvédi hazájának a szuverenitását és a kereszténység örökségét, ami példa értékű. 

Mindezek szöges ellentéte az – tette hozzá – hogy a felelőtlen nyugati politikusok az elmúlt években is milliókat engedtek be országaikba és manapság is még hat millió fő vár a Földközi-tenger mentén arra, hogy belépjen Európába. Wilders szerint azonban ez még mindig csak a kezdet, hiszen  az ENSZ szerint az afrikai populáció a század végére 4 milliárd főre növekszik, akiknek a harmada el akarja majd hagyni országát, és persze észak felé jönnek majd Európába. A többségük muszlim lesz és ha a bevándorlási hullámnak már most nem sikerül megálljt parancsolnunk, akkor a folyamatos invázió miatt kicserélődik majd a kontinensünk lakossága és ezáltal gyakorlatilag gyarmatosítva leszünk és iszlamizálva.

fotó: cyberpress.hu / Leczovics Zsolt

Geert Wilders szerint a  muszlim fiatalok már most magas százalékát teszik ki az európai bűnügyi statisztikáknak és itt példaként megemlített Svédországot, ahol megnőtt a nemi erőszakok száma de példaként említett Belgiumot, ahol a brüsszeli nők 90 százalékát érte már valamilyen  szexuális zaklatás általuk. Elképesztő – tette hozzá – hogy mindezek ellenére a politikusok nem zárják le a határokat, nem védik az embereket, sőt a magyarokat, cseheket és a lengyeleket  bíróság elé idézik azért, mert ők nem hajlandóak teret adni ennek a muszlim térhódításnak és ellenállnak az erőltetett kvóta szabályozásnak. Az említett józan gondolkodású országok mellett a nyugati politikusok politikailag gyengék és gyakorlatilag feladták az identitásukat. A zsidó-keresztény értékeket humanista értékeknek adták át, nem is védekeznek ellenük. Döbbenetesek ezek az álláspontok és igenis küzdeni kell ellenük! – mondta Wilders. Pedig vannak jó példák, mint például Magyarország, aki harcol a szuverenitása mellet.

fotó: cyberpress.hu / Leczovics Zsolt

Idézve hazánk történelméből a szerző-politikus elmondta, hogy Magyarország legyőzte anno az oszmánokat, majd a kommunistákat, 1848-ban és 1956-ban is felkeltek elnyomóik ellen és most is példát mutat abban, hogy igenis megvédi határait és nemzetét! Magyarország most is  „a remény fénysugara”, ami büszkén kiáll az mellett, hogy nem akar iszlamizálódni és bátran  kiáll az EU-s bevándorláspolitika ellen is a tekintetben, hogy bármi is történjék megvédi a határokat.  A politikus szerint ezt kevesen vállalják Európában, a magyarok azonban igen! Éppen ezért igazán örül annak, hogy könyve az amerikai kiadás utáni első külföldi kiadása magyarul jelent meg, hiszen hazánk az ő nézeteinek a megtestesítője is.

Az előadását  Geert Wilders azzal zárta, hogy könyve a szívéből szól, és bár ő ez miatt elveszítette a “szabadságát” , mégis érdemes volt meghoznia ezt az “áldozatot”, hiszen a szabadságot meg kell védeni! Zárszóként pedig ehhez a gondolatához kapcsolva egy idézettel zárt  Petőfi Sándortól:  “Itt az idő most vagy soha, rabok legyünk vagy szabadok, ez a kérdés, válasszatok!”

Az előadást követően a résztvevők is feltehettek kérdéseket Geert Wildersnek, amelyek közül az egyikre válaszolva elmondta, hogy ő bizony ha tehetné kiléptetné Hollandiát az Európai Unióból, hiszen annak a politikája mára teljesen ellentétes azzal, amit az emberek szeretnének. Alapításakor az Európai Unió a tekintetben volt jó, hogy az egy egységes gazdasági rendszert kívánt kiépíteni úgy, hogy az mellett a csatlakozó országok szuverenitása megmarad. Mára az egységes gazdasági rendszer nem valósult meg, a szuverenítás szabadságáról pedig gyakorlatilag lemondhatnak a tagországok, így ha nem történik radikális változás a brüsszeli politikában az akár katasztrófához is vezethet.

A könyvbemutató az elhangzott kérdések és válaszok után közel két órás dedikálással zárult, hiszen mindenkinek lehetősége volt a kötetet aláíratnia a szerzővel, aki egy-egy privát kérdés megválaszolására is hajlandó volt az érdeklődők nagy örömére.

fotó: cyberpress.hu / Leczovics Zsolt

fotó: cyberpress.hu / Leczovics Zsolt

Akit érdekel a könyv és lemaradt a soproni bemutatóról – ahol hozzá lehetett jutni –  annak ajánljuk a könyv hivatalos kiadójának a PATMOS KIADÓNAK a webshopját, ahol jelenleg akciósan kapható a kötet!

IDE KATTINTVA EGY ÚJ ABLAKBAN AZONNAL A KÖNYV OLDALÁN TALÁLHATJA MAGÁT AZ ÉRDEKLŐDŐ! 

 

 

 

cyberpress.hu