Sopronban a Kossuth Lajos utcában két férfi verekedett össze 2018. november 11-én hajnali fél egykor. A kiérkező rendőröknek a szemtanúk elmondták, hogy a két férfi kiabált egymással, majd – az előzetes szóváltást követően – egyikük ököllel fejbe verte a másikat, aki a földre esett és a bántalmazás miatt a járdán fekve maradt. A sértett az ütés következtében súlyos sérüléseket szenvedett, őt a mentők kórházba vitték. A járőrök széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek során rövid időn belül elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 28 éves helyi férfit. A nyomozók a 28 éves J. Zsoltot súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte. – számol be a rendőrség honlapja.
Elérte legmagasabb pontját az új óvoda épülete a Hillebrand utcában
további részletek
Legutóbbi bejegyzések
Keresés az oldalon
Népszerű
- Közérdekű közlemény❗️ 2025. május 4-én, vasárnap, 33. alkalommal kerül megrendezésre a „Fertő tavi kerékpáros maraton ve…
- Tavaszi gyógyító – tüdőfű a kertben #ritakertje Nemcsak dísznövény, hanem régi gyógynövény is a keskenylevelű tüdőfű. A …
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Papp Dia: "Mindenkinek kívánom, élje át egyszer, hogy bajnoki döntőt játszhat, és azt is, hogy ilyen finálén vehet részt…
☆
Online most
693
cikkek száma
32857