Széplaki Tamás, az MSZP Sopron és környéke szervezetének elnöke tartott csütörtökön sajtótájékoztatót, amelynek a szerdán elhelyezett M85-ös Csorna II. – Sopron gyorsforgalmi út kapcsán lerakott alapkő illetve az megvalósítandó út adta az apropóját.
Széplaki Tamás / fotó: cyberpress.hu archívum
Széplaki Tamás ( MSZP Soproni szervezetének elnöke ): Legalább alapkő már van
Tegnap összegyűltek a fideszes fiúk Sopronban, hogy alapkőletételesdit játsszanak. Kedvenc játékuk ez nekik választások előtt. Ezzel csak az a baj, hogy Lázár János 2014-ben megígérte, hogy 2018 március 15-én avatni fogják az M85-öst Sopronig. Így higgyenek Lázár Jánosnak!
Orbán Viktor szerződést írt alá Sopronnal a Modern Városok program keretén belül, hogy 2018 március 15-ig kész lesz az M85. Így higgyenek Orbán Viktor szerződéseinek! Hazudtak!
Ráadásul tisztességesen még játszani sem tudnak. Képesek voltak -15 fokban, 20cm hóban munkagépeket kiküldeni a 84-es főút mellé, miközben minden kisiskolás tudja, hogy ilyen időben nem készítünk utat. Ez csak felesleges pazarlás, a totális kudarc beismerése, ráadásul mindez az adófizetők pénzéből. Az esemény idejére lezárták maguknak a teljes Petőfi téri mélygarázst, nehogy már úgy kelljen parkolniuk a „méltóságoknak”, mint egy közönséges embernek és ezután drága banketten ünnepeltették magukat. Urizálnak!
57, 45 km gyorsforgalmi utat 171 milliárdból akarnak építeni. Majdnem 3 milliárd métere! Még fülünkben cseng a sivítozásuk ellenzékből, amikor az akkori kormány autópálya építése meghaladta méterenként az 1 milliárdot. Lopnak.
2018. Április 8-án kormányváltás lesz. Megépítjük tisztességgel az M85-ös gyorsforgalmi utat, és nem hazudunk, nem urizálunk, nem lopunk.
SOPRON, 2018.03.08.
- Híradó – 2026.04.13. – Hétfő – Sopron TV
- Hajrá Sopron – sportmagazin – 2026.04.13. – Hétfő – SopronTV
- Mozaik–Műtéti eszközökkel is támogatják a kórházat a felajánlott adóból – vendég: dr. Losonci Ferenc
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- A Soproni Egyetem világszínvonalú fenntarthatósági elismerésben részesült 2026. április 13-án a Cardiff Castle ikonikus…
- Vajon meddig erősödik a forint? 😉
- Világszínvonalú elismerést kapott a Soproni Egyetem Cardiffban, Walesben A Soproni Egyetem világszínvonalú fenntarthatós…
- Közel 500-an vettek részt a GYIK Rendezvényház tavaszi szüneti programjain. Volt játék, nevetés, varázslat, alkotás és k…
- Szalamandra-tó (Tacsi-árok) – időszakos útlezárás feloldása A Sopron és Vidéke Horgász Egyesület kiemelt együttműködő p…
- Mintha egy másik világba lépnél… 📚✨ A csend, a történelem és a könyvek illata egy helyen 🤍 #sopron #kolostor #fypp #aesthetic #hiddenplaces
- #sopron #foryou #tiszta #magyarpeter #nekedbe
- Krán: ⚽⚽⚽ Juhász: ⚽ Nézd újra mindet! 🎥 @kranati13 #vond #hali #haladás #szombathely #savaria #sopron #foci #futball #labdarúgás #football #soccer #szurkolás #szurkolók #fans #gól #goal #ünneplés #celebration #magyarország #hungary #nb3 #nbiii #bajnokság #tábor
- Én már szavaztam! ❤️🤍💚 #sopron #választás #szavazás #sors #remény
- Köszi Főni! Vérszerződés – Sopron – 1992 🥁🎤🎸🎶😎😜 #vsz #vérszerződés #vsz1992 #sopron #orbánviktor
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
