Első ütemben mintegy 2,5 milliárd forintot fordít négy vidéki bevásárlóközpont korszerűsítésére az Indotek Group. Az elkövetkező hetekben-hónapokban startoló beruházások részeként a társaság kívül-belül megújítja az ezredfordulós beruházási hullám során felépített ingatlanokat. A korszerűsítési munkálatok célja, hogy a bevásárlóközpontok újra vonzóvá és a közösségi élet valódi központjaivá váljanak, továbbá minél értékesebb helyszínként szerepeljenek a kereskedelmi ingatlanok piacának térképén – hangsúlyozták az Indotek Group szakértői.

Fotó: Pölz Robert
A zalaegerszegi Zala Plaza, valamint a Sopron Plaza, a Szeged Plaza és a Debrecen Plaza is teljesen megújul az elkövetkező hónapokban az Indotek Group beruházási programjának köszönhetően. A nyár folyamán induló beruházások célja, hogy az ezredforduló környékén felépült létesítmények a korszerűsítést követően az eddiginél kellemesebb környezettel, színesebb szolgáltatásokkal és sokrétűbb élményekkel várják a látogatókat, a legújabb piaci trendeknek megfelelően. Ezzel párhuzamosan a bérlői mix is jelentősen átalakul, így a fogyasztói igényekhez még jobban igazodó üzletkínálat és a legnagyobb nemzetközi márkák várják majd a különböző korosztályok tagjait a bevásárlóközpontokban.

Fotó: Pölz Robert
A felújítások ideje alatt egyik épület sem zár be, az üzletek ugyanúgy várják a vásárlókat a munkálatok időtartama alatt is. A korszerűsítésre az első ütemben összesen mintegy 2,5 milliárd forintot fog a társaság elkölteni. Elsőként – már a nyár folyamán – Zalaegerszegen kezdődhet el a kivitelezés. A korszerűsítés keretében a Zala Plaza külső homlokzata és belső terei is teljesen megújulnak. Az új bérlők sorához csatlakozva pedig Nyugat-Magyarországon itt és Sopronban fogja első kiskereskedelmi egységét megnyitni az Auchan.
A Sopron Plaza felújítása nyár végén kezdődik el, az első ütemben közel egymilliárd forintos ráfordítás mellett. A város északnyugati szélén működő létesítmény egységesebb, letisztultabb külső homlokzatot kap, miközben a belső terek természetes és mesterséges megvilágítását is javítják. Ezzel párhuzamosan több új bérlői megállapodást is sikerült tető alá hozni.

- Szerda Este – A hét témája – vendég: Gőgh Zoltán – 2025.07.16. – SopronTV
- Híradó – 2025.07.16. – Szerda – Sopron TV
- Két fantasztikus nő – liofilizálás, fermentálás és varázslatos szörpök!
- Híradó – 2025.07.15. – Kedd – Sopron TV
- SopronTV 2025.07.14 Hiradó
- TikTok, Insta stratégia: rengeteg kreatív ötlet. #soproniegyetem #tiktok #universityofsopron
- Hogyan mulcsozz Ágdarálékkal eső után? Kerti tippek, amik megmentik a növényeidet!
- Természetesen Veled video podcast 12. adás: Tudatos és sikeres jelenlét a közösségi médiában
- Híradó – 2025.07.11. – Péntek – Sopron TV
- Mozaik – közéleti magazin – vendég: Pellinger Attila – 2025.07.11. – SopronTV
- 🪗Zenés-táncos mulatsággal várja a látogatókat a Homoki Pajtafesztivál💃 Július 2️⃣1️⃣. és 2️⃣7️⃣. között rendezik meg a…
- 📜✒️ Ma lenne 1️⃣0️⃣0️⃣ éves Nagy László Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, grafikus, a Digitális Irodalmi Akadémia…
- 🖼️🎨 Július 19-én 16 órától a Piéta Kultúrudvarban, a Várkerület 65. szám alatt Steiger Márta festményeit csodálhatják…
- Éjjeli villámshow⛈️ Kommentben várjuk a további felvételeket!📲
- Meglepetésszerűen állították le a járműveket 😮❗👮♂️
- Hegykő szívében igazi nyári koncertélmény várta a közönséget 🥰🎤
- Nem ez volt az egyetlen rengés az utóbbi időben 😮❗🌍
- 4️⃣0️⃣ éve forgatták a Taródi-várban a Fantasztikus nagynéni című filmet🎥 Az évforduló alkalmából jöjjön néhány érdeke…
- 🦗Különleges, védett rovarral találkozhatunk nyáron Sopronban🚶♂️ A diófacincér az egyik legnagyobb termetű, védett haz…
- Szomorú❗🚑
- Sikeresen újraélesztették a soproni intercityre várakozó utast
- Néhány napra mini Svájcot varázsoltak a soproni belvárosból (FOTÓK)
- Lővér Camping: Bolhapiac és kirakodóvásár várja az érdeklődőket!
- Filmforgatás lesz Sopron történelmi belvárosában
- 20 évig még biztosan marad a JUVINA
- Gallyazási munkák Sopron környékén: az EON megbízásából tisztítják a vezetékek környezetét
- Koccints a nyárra, itt a Soproni Borünnep programja! 🍷🍇
- Klasszikus hangok, könnyed esték a Scarbantia bérlet koncertjein
- Új igazolásokkal erősít az FC Sopron
- Aláírta a szerződést a MÁV és a GYSEV a vasútvonalak átadásáról
- Kánikula, megújuló energiák és fűtés korszerűsítés
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Közérdekű közlemény❗️ 2025. május 4-én, vasárnap, 33. alkalommal kerül megrendezésre a „Fertő tavi kerékpáros maraton ve…
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Tavaszi gyógyító – tüdőfű a kertben #ritakertje Nemcsak dísznövény, hanem régi gyógynövény is a keskenylevelű tüdőfű. A …