Sopron.info.hu

Teltházas matinékoncertet tartottak a Jerevánon

  2018 szept 20 / #hírek

Diákokkal karöltve népszerűsítette a klasszikus zenét a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar.

Jerevan_matine_803

Zsúfolásig megtelt a Jereván lakótelepi Szent Imre templom a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar matiné koncertjén a Lackner Kristóf Általános Iskola és a Fáy András Szakgimnázium diákjaival. A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar a Jereván Településrész Önkormányzatával közösen fontosnak tartja, hogy a lakótelep minden közösségéhez közel kerülhessen a klasszikus zene.

Kóczán Péter művészeti vezető a bemutatott klasszikus zeneszámokat érdekfeszítő magyarázattal vezette be, egyben a klasszikus zene, a szimfonikus zenekarok előadásának rejtelmeibe is bevezetve a hallgatóságát. A kisdiákok ugyanabban a minőségű és kivitelezésű koncertélményben részesülhettek, mint amilyenben az ifjúsági bérletsorozattal rendelkezők. Azzal a szándékkal, melyen át a fiatal korosztály megérzi a klasszikus zene szépségét, erejét és örömét. Kóczán Péter azt is elmondta: értő közönsége a szimfonikus zenének a mai fiatalság, hiszen az ifjúsági bérletsorozatuk 6-7 éve teljes telt házzal működik.

Jerevan_matine_805

A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar soproni Jereván lakótelepen tartott matinékoncertje a legrangosabb nemzetközi hangversenytermekben is megállta volna a helyét – mondta el a koncert abszolút teltházas kis-, és középiskolás közönségének Tóth Éva, a Jereván lakótelep Részönkormányzatának elnöke. Az élő zene, az élő koncert varázsa és ereje semmivel nem pótolható, ezért is fontos, hogy a kiváló soproni szimfonikusok különleges küldetést vállalnak azzal, hogy a Jerevánon a helyszínre hozzák az igényes zenét és előadásmódot mindazoknak, akik nem jutnak el a koncerttermekbe. Tóth Éva megköszönte a Szent Imre templom közösségének, hogy ismételten befogadta a zenei eseményt. Megköszönte továbbá a Lackner és a Fáy iskola vezetőinek, pedagógusainak, hogy együttműködtek a szervezésben. Köszönetet mondott “a közönségnek”, akiknek a kedvéért a zene felcsendült és külön megköszönte a Kóczán Péter zenei vezetésével működő, koncertező soproni szimfonikusok elkötelezettségét és küldetéstudatát, amellyel a művészetet és a közönséget szolgálják. Ez a mai nap így egy újabb ünnepévé vált a Jereván lakótelepnek, és ami a legnagyobb öröm: a gyermekeknek – tette hozzá Tóth Éva.

Az ifjú közönségnek a koncert végén egy pohár finom málnaszörp is jutott.