Töretlen siker az Egyetemfoglaló

Nagy érdeklődés övezte a Közgazdaságtudományi Karon megrendezésre került 6.  Egyetemfoglalót.

A rendezvényen az okos, intelligens város került a középpontba, a részt vevő 11 csapat Szombathelyről, Győrből, Fertődről és Sopronból érkezett a Soproni Közgáz Aulájába 2018. január 30-án.

A versenyen a középiskolások először egy kvíz tesztet töltöttek ki, mely a világ fontos és aktuális kérdéseit taglalta a megadott témakörben.  A hosszabb időt igénylő projektfeladat keretében a diákok bemutatták, hogy a nyugdíjas korosztály milyen problémákkal szembesül a mai világban és ezekre, illetve ezek közül egy területre milyen megoldási javaslataik lennének. A vetélkedő napján plakátot is készítettek véletlenszerűen kihúzott témakörök alapján, szemléltetve az ahhoz kapcsolódó „legokosabb” elképzeléseiket, ötleteiket, majd a végeredményt 2 percben  szóban is prezentálták a csapatkapitányok. A plakáton ismertették, hogy az okos város alrendszereit, mint például a pénzügyek, a rekreáció vagy a  telekommunikáció, hogyan és kinek tudják kommunikálni. A vetélkedőt egy izgalmas és mozgalmas activity játékkal zártuk.

  1. helyezett a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium Just4girls csapata lett.
  2. helyezést a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium Eötvös csapata,
  3. helyezést a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnázium és Szakközépiskola Nuggets csapata nyerte el.A vetélkedőn a csapatok az egyes feladatok elkészítéséhez kapcsolódóan különdíjakban részesültek.

Támogatóinknak köszönhetően minden csapat értékes és érdekes nyereményekkel térhetett haza.