Sopron.info.hu

Torlódás lehetséges! Kezdődik az “elkerülő” felújítása!

  2018 szept 20 / #hírek

Korábban már jeleztük, hogy hogy az “elkerülőnek” nevezett út – a 84-es főút egy szakasza –  a Balfi úti körforgalomtól  a Szent Mihály-temetőnél megépített körforgalmú csomópontig hamarosan felújítási munkálatoknak néz elébe. Nos az említett szakaszon megkezdődik a kivitelezés, amit az is jelez, hogy az út két oldalán már kihelyezésre kerültek a terelőtáblák. Első lépcsőben a meglévő szegélyek kerülnek átépítésre az említett szakaszon, majd az elöregedett aszfalt marása, majd új réteggel való ellátása következik. Amit jó tudni, hogy a most kezdődő munkafolyamat elsősorban forgalomszűkítéssel illetve jelzőőrős irányítással jár majd, így a közlekedőknek érdemes bekalkulálniuk azt, hogy a menetidejük növekedhet. Információink szerint az említett 1390 méteres aszfaltcsík teljes felújítására 120 napja van a kivitelező Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek, amely 240 millió forintból valósul meg. 

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt