Sopron.info.hu

Újra őröl a Kárpáti malom Sopronbánfalván ( képek+videó )

  2018 szept 15 / #hírek

A Kárpáti Malom, vagy más néven erdei malom Sopronbánfalván található, amit valaha a Rák patak vize hajtott. A krónikák szerint valamikor az 1600-as évek közepén épült, amit aztán többször átépítettek és amelynek utolsó ilyen jellegű felújítása – a mestergerendán is szereplő dátum szerint  – 1873-ban volt. A család tulajdonában lévő malmot 1949-ben leállították, működését beszüntették, de elkerülte a “kulákveszélyt” és nem államosították. Talán hihetetlen, de a malom berendezése teljes egészében megmaradt és védett ipari műemlékké lett nyilvánítva. A Kárpáti család nyolc éve vásárolta vissza az épületegyüttest a korábbi tulajdonosától, majd hatalmas energiát és munkát belefektetve felújította és újra üzembe helyezte, amelynek hivatalos átadóünnepségére 2018.09.15-én került sor, a Kulturális Örökség Napok programsorozat részeként.

Dr. Kárpáti György tulajdonos a malom bejárata előtt  / fotó: Leczovics Zsolt

Dr. Kárpáti György, a malom tulajdonosa a helyszínen elmondta, hogy amikor visszakerült a  család kezébe az épület kulcsa, nagyon szomorú látvány fogadta őket. A fa alkatrészek java elkorhadt, a fém alkatrészek rozsdásak voltak, mondhatni szinte reménytelennek tűnt az, hogy újra életet leheljenek az egykor szép napokat megélt üzembe. Szerencsére Kárpáti Györgynek közben sikerült megismerkednie Tamás Péter malomkutatóval, akinek a hobbija a régi vízimalmok felújítása, így elkezdődhetett a hosszadalmas és körültekintő munka, melynek során 500 köbméter törmeléket is elszállítottak és nem kevés energiát fektettek abba, hogy ma már szinte a régi fényében tündököljön a gépészeti rész. Az eltökéltséget és precizitást mutatja az is, hogy Erdélyországból érkezett egy igazi molnármester Kerekes Zoltán,  aki „megvágta” a malomköveket és elvégezte a finombeállításokat, amely gyakorlatilag az üzem szíve.

fotó: Leczovics Zsolt

A malom tulajdonosa elmondta, hogy törekedtek arra, hogy visszavarázsolják a malom egykori fényét, amely épület a tervek szerint a későbbiekben egy malomtörténeti múzeumnak is helyet ad majd, de nem titkolt szándék az sem, hogy a helyi kulturális életbe bekapcsolódva egy fotográfiai múzeumot is nyissanak itt, ahol egykori neves soproni fotósok munkái lennének láthatóak. A hosszabb távú tervekben szerepel az is, hogy malom mellett található késő-barokk épületegyüttes is felújításra kerüljön teljes egészében, ahol a tervek szerint  egy színvonalas vendéglátó egységgel gazdagítanák a környéket, amely így kiegészítve a malom épületét egy  igazi turisztikai célponttá válhatna a későbbiekben.

fotó: Leczovics Zsolt

Dr. Kárpáti György hozzátette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap pályázatainak forrásfelhasználásával sikerült lépésről-lépésre a felújítás, melynek során  először  a malom tetőszerkezete és oromfala készült el, jelenleg pedig a csatlakozó épületegyüttes teljes szerkezeti felújítása folyik. Kiemelte, hogy nagy öröm, hogy az épület szívét, a malom gépészeti berendezését sikerült felújítani, amelynek köszönhetően – a próbaüzemek után – ma már újra őrölhet a Kárpáti malom, és amelyről mostantól a nagyközönség számára is nyitva áll.

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

A hivatalos ünnepségen Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere és Dr. Kárpáti György a malom tulajdonosa közösen vágta át a nemzeti színű avatószalagot, amit egy bemutató őrlés valamint kulturális műsorok követtek.

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

A galérián a malom történetéről látható több családi fotó is: 

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

 

 

Molnár Csárdás átirat ( részlet )

Befogom a lovam,befogom a lovam,zöldre festett kis kocsimba,
Elviszem a búzám,elviszem a búzám a bánfalvi  kis malomba.
Megkérem a lisztes molnárt,őrölje meg a búzámat,
Úgyis más öleli,úgyis más öleli az én kedves galambomat.

 

 

Cyberpress

Újra őröl a 17. században épült Kárpáti Malom Sopronbánfalván, amely ezen a hétvégén – a Kulturális Örökség Napjai keretében – nyitott portával és programokkal várja az érdeklődőket.