Sopron.info.hu

WTA-vb – Babos ismét döntőt játszhat párosban

  2018 okt 27 / #hírek

A címvédő Babos Tímea vasárnap ismét finálét játszhat párosban a szingapúri tenisz WTA-világbajnokságon, miután francia társával, Kristina Mladenoviccsal döntő rövidítésben legyőzték a Ashleigh Barty, CoCo Vandeweghe ausztrál, amerikai duót a szombati elődöntőben.

kép forrása: wtatennis.com

Az első játszmában egy-egy gyors brék után fej fej mellett haladtak a felek 6:6-ig, így jöhetett a rövidítés. Ebben jobbára a rivális vezetett, s 6-5-nél sikerült értékesítenie a második szettlabdáját, így 47 perc alatt előnybe került.
A folytatásban aztán már Babosék irányítottak, kétszer is elvették az ausztrál, amerikai kettős szervajátékát, a sajátjukat pedig csak egyszer veszítették el, így további 38 perc elteltével egyenlítettek.

A döntő szakasz, amely az egyik fél tizedik pontjáig tartó szuper tiebreak volt, izgalmasan alakult, ugyanis Babosék 6-1-es vezetése után jött a fordítás, Barty és Vandeweghe 7-6-ra átvette a vezetést. Innen 8-8-ig együtt haladtak, s először a második helyen kiemelt Babos és Mladenovic jutott meccslabdához, amelyet egyből ki is használt, így bejutott a fináléba.

Az idei US Open döntőjében Barty és Vandeweghe nyerte a két kettős párharcát, így Baboséknak most sikerült visszavágniuk.

“Nagyon örülök a mai meccsnek, nyilván a US Open döntőjének elvesztése után nehéz mérkőzésre számítottunk” – nyilatkozta hivatalos honlapján Babos Tímea. “Mint mindig, most is tele volt érzelmekkel a meccs, de külön öröm számomra, hogy kordában tartottuk az érzéseinket és felül tudtunk kerekedni az izgalmakon. Kikivel megint bebizonyítottuk, hogy csapatként vagyunk jók: amikor én picit rosszabbul játszottam, ő húzta a szekeret és ez fordítva is igaz volt. Próbáltunk végig agresszívan, bátran játszani, a döntő rövidítést is ezért nyertük meg. Örülök, hogy tanultunk a US Openen elkövetett hibánkból!”
A magyar játékos hozzátette: nagyon boldog, hogy már második éve döntős az év végi tornán.

A másik ágról az első helyen kiemelt Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova cseh duó jutott a vasárnapi végjátékba, ami magyar idő szerint 9 órakor kezdődik.

“Biztos vagyok benne, hogy nagyon nagy mérkőzés lesz, igazi presztízscsata, remélem, mindent kiadunk magunkból a szezonzárón. Taktikailag felkészültnek érzem magunkat, úgyhogy minden adott egy jó meccshez. Ma természetesen elfáradtunk, de azt nem mondanám, hogy ne lenne még mozgósítható energiánk. Szóval készen állunk!” – fogalmazott Babos Tímea.

Eredmények, elődöntők:
páros:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia 2.)-Ashleigh Barty, CoCo Vandeweghe (ausztrál, amerikai) 6:7 (5-7), 6:3, 10-8 – döntő rövidítés
korábban:
Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova (cseh, 1.)-Andrea Hlavackova, Barbora Strycova (cseh, 3.) 6:3, 6:2