Zsira és Lutzmannsburg (Locsmánd) községeket már bő tíz éve köti össze aszfaltos út, igaz akkoriban azonban az átmenő autóforgalmat mindig is száműzni akarták a termálfürdő mellől. A tényleges határellenőrzés felszámolását követően is maradt a korlátozás, ha épp nem szerelte le egy illetéktelen, behajtani tilos tábla tiltotta az áthaladást az osztrák oldalon. Ezt pedig más útvonal nem lévén, napi szinten autósok száza hagyta figyelmen kívül.
Az új út – Fotók: Koszorú Mihály
A magyar fél már jó ideje lépett, a Sonnentherme Betriebs Gmbh, Zsira és Sopronhorpács községek önkormányzatok önerőből, valamint az Európai Regionális Fejlesztési Alap forrásából több mint egymillió eurót fordítottak új közlekedési utak kialakítására. Három útszakasznak a kiépítésére, felújítására nyertek el forrást. Így épült ki a Zsira településhatárától az új Zsira – Lutzmannsburg határátlépő pontig vezető út, de a Zsira – Nikitsch (Füles), egykori határőrségi út rekonstrukciója, Nikitsch-től az államhatárig vezető, már meglévő út kiépítése és meghosszabbítása is e beruházásnak volt köszönhető 2012-ben. Sokáig ez volt az a magyar falu, ahol jobb volt az önkormányzati út, mint Ausztriában.



Hosszú várakozást követően nemrégiben végül átadták az osztrák oldalon épült új, 1,7 kilométeres szakaszt, ami tehermentesíti a termálfürdő környékét. Az út Locsmánd keleti felén csatlakozik vissza a települési főútra. Az osztrák beruházás kétmillió eurós összköltségét az Európai Unió mellett Burgenland tartomány és a fürdőfenntartó vállalat állta.
Az új elkerülő út építés alatt, május végén:



A forgalomba állított új szakasz:

Mezőgazdasági út köti össze a termálfürdővel
A mezőgazdasági út másik vége
- Hajmeresztő videót osztottak meg az esetről 🚑❗🎥
- 🐢Váratlan látogató érkezett a Hermann Alice Óvodába A teknőst az óvoda udvarán vették észre az intézmény dolgozói, a sz…
- Napos és felhős lesz az ég szerdán, esőtől nem kell tartani 😎☁️ Részletek ➡️
- Kamion és személyautó ütközött ❗Vigyázzatok az utakon 🚨
- ✨️Egy hagyomány új élete💃 A koszorúcska mindig is a soproni fiatalok különleges élménye volt.Tavaly azzal az álommal in…
- tanulok vlogolni #cinematic #fy #sopron #lame #vlog
- Házigazdánk, @kristofkovacs___ felfedezte a SopronFest fő zenei helyszínét a Lőverekben! Itt láthatod majd a The Prodigy-t, Azahriah-t, Dzsúdlót, a Kruder & Dorfmeistert, a Halott Pénzt, Beton.Hofit, Pogány Indulót, a Carson Comát, és még sok sok kedvencedet! Itt tali július 2-3-4-én! Program és jegyek itt 👉 https://sopronfest.hu/ #sopronfest #mindenüttjódelegjobbsopron #sopron
- ▶️ Megkezdődött a Csengery utca felújítása! #Sopron
- #sopron #neurorehab #nemallokmegacelig
- 🤝🏻Bekeretezett emlékképpel köszönte meg egy férfi két hős rendőrnek, hogy megmentették az életét Sopronban🚔Egy darázscsípés miatt allergiás sokkot kapott a férfi, a kutyája a kocsiban rekedt és kapálózás közben kapcsolgatta a fényszórót😮Ezt vette észre két rendőr, akik beadták az ellenszert a férfinek‼️Azóta egyre népszerűbb az állat, már az eledelét is finanszírozza egy országos hálózat…👀 #foryou #fyp #nekedbelegyen #hungary #news
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
