Sopron.info.hu

Mithras Fesztivál

  2007 júl 20 / #kultúra

Az antik misztériumok és a bor kapcsolata szoros. Szent italnak tartották, amely által egyesülni lehet az istenséggel, a mámor által okozott más állapot illetve az abból való felocsudás mintegy újjászületést szimbolizált. Erőteljesebb szerepe elsősorban a dionüszikus misztériumokban volt, ahol maga a bor volt az isten egyik megjelenési formája.


Renault World Series – Hungaroring 1.rész

  2007 júl 19 / #csak úgy

Mint azt már a Fertő partys cikkben is említettem, szombaton a Hungaroringen jártam, a Renault World Series versenysorozat érkezett Magyarországra, és mivel ingyen lehetett megtekinteni, egy magamfajta benzinvérű őrült semmiképp sem hagyhatta ki. Szerencsére Tibi barátom és munkatársa is mentek, így hozzájuk csapódta, plusz vittem magammal még két embert, had legyünk jó sokan. Reggel az […]


Renault World Series – Hungaroring 2.rész

  2007 júl 19 / #csak úgy

Ezután a Mégane Trophy következett, ők nem voltak annyira látványosak, mint a formaautók, nemigen csúsztak, ki, ha meg néha összeért 2 kocsi, azt meg sem érezték. Viszont érdekes, hogy a szerintem csúnyácska Mégane-ból milyen szép versenyautót faragtak… szívesen hazavittem volna egyet, pedig nem rajongok annyira a francia autókért. De ha választhatok egyet, akkor a Renault […]


Műsorváltozás

  2007 júl 18 / #programajánló

A szombatra – 2007. július 21.-re – meghirdetett Somló Tamás unplugged koncert a Lővér Kempingben technikai okok miatt elmarad. A Soproni Nyár következő programjára, az Irigy Hónaljmirigy augusztus 5.-i élő koncertjére, jegyek már kaphatók a megszokott helyeken.


“A bor filozófiája” kiállítás

  2007 júl 18 / #kultúra

A Soproni Képzőművészeti Társaság által meghirdetett a bor és művészet, képzőművészeti pályázatra érkezett alkotások bemutatása. Ünnepélyes megnyitó és díjátadás, borkóstolóval és előadóesttel: 2007. július 20-án, pénteken 18 órakor a Lövér Hotelben és a kerti, szabadtéri színpadon. A kiállítás megtekinthető naponta 10-18 óráig. Időpont: 2007 július 20 – augusztus 31. Helyszín: Hotel Lövérben (Sopron, Várisi u. […]