Sopron.info.hu

A szeretetet nem pénzben mérik

  2007 szept 19 / #helyi

A szomorú szeptemberemet, a hétvégi Szeretetszolgálatos délután – is – feldobta. Mint írtam, különböző programokkal várták az érdeklődőket a szervezők. A Nap istenien sütött Sopronban. A Krasznai Kosár Kupa kezdése előtt pont volt még időm, hogy kilátogassak a Lackner sulihoz. A mentőcsoport bár már befejezte a bemutatóját, mégis lelkiismeretesen lógtak a köteleken, futatták a kutyákat, […]


Krasznai Kupa

  2007 szept 18 / #sport

A hétvégén a férfi kosárlabdáé volt a főszerep a soproni MKB Arénában. A Krasznai Kupa keretében négy együttes játszott egymás ellen, mindenki mindenkivel alapon. A Sördögök az első nap, 108-68 – ra “verte” meg a SMAFC csapatát. A Körmend, egy szoros meccset vívott a Klosterneuburg csapatával, ami 87-77 – tel végződött.   4867 / 1729 látogató


Sopron és környékének várható időjárása 38. hét

  2007 szept 17 / #csak úgy

Hétfőn délelőtt még nagyrészt napos időre van kilátás, majd a délutáni órákban többször megnövekedhet a felhőzet, amelyből kialakulhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. Hajnalra 8-13°C-ig hűl a levegő, míg délutánra 23-25°C a legvalószínűbb. A következő napokban, kedden főként a délutáni órákban gyakran megnövekszik a felhőzet és záporok, zivatarok is kialakulhatnak. 3544 / 1321 látogató


Détári a fehérvári meccsről

  2007 szept 16 / #sport

Tegnap Székesfehérváron, az FC Sopron csapata kétgólos vereséget szenvedett, a tabella második helyén tanyázó hazaiaktól. Ennek kapcsán kérdeztük trénerünket: Sopron.Info.hu: Hogyan értékeled a tegnapi mérkőzést? Détári Lajos: Hát nehéz….. volt egy nagyon jó első félidőnk, ebben a félidőben szerezhettünk volna 5-6 gólt, de viszont a védekezésben elkövettünk  3-4 hibát, ezt a Fehérvár helyzet nélkül kihasználta, […]


FC Fehérvár – FC Sopron

  2007 szept 15 / #programajánló

Détári Lajost, az FC Sopron trénerét kérdeztük a Fehérvár elleni mérkőzésről, sérültekről, tulajdonosváltásról (még az új tulajdonos kilétének bejelentése előtt). Milyenek a Fehérvár elleni mérkőzés előjelei? Az előjelek nem a legjobbak, sok a sérültünk, de a csapattal minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy jó eredményt érjünk el. 4635 / 1547 látogató


%d bloggers like this: