Győr-Moson-Sopron megye: megduplázódott a munkanélküliség
A tavaly novemberi 3-4 százalékos munkanélküliségi ráta 7-8 százalékosra emelkedett Győr-Moson-Sopron megyében, írja a Magyar Nemzet. 12317 / 1335 látogató
Fegyveres rablás Sopronban
Egy benzinkutat rabolt ki szombaton este a símaszkos támadó 12482 / 1357 látogató
Mikulás Háza
2000-óta, immáron 10. alkalommal rendezik meg a családok számára a Mikulás Háza című programot a Gyermek- és Ifjúsági Központban. Idén december 4-én, pénteken délelőtt 10 órától 18 óráig lehet bekopogtatni az őszszakállú puttonyoshoz, ahol a kandalló melege mellett talán egy...
Hősies harcban megőrzött hazai veretlenség
A nyugati rangadó elején fej-fej mellett haladtak a felek, oly módon, hogy mi vezettünk,a Falco pedig egyenlített. Az első 6 hazai pontot testvéries, 2-2-2-es megosztásban a három légiós szerezte. A vendégeknél is egy légiós, Kazlauskas villogott, az ő remek egyéni teljesítménye révén...
Advent 2009
E hétvégén kezdetét veszi az Advent 2009. idei rendezvénysorozata, ezúttal új helyszínen a várkerületi Bástya téren! 11190 / 1535 látogató
Két év múlva odaérhetek az ötvenbe
Babos Tímea nagyszerű év végi hajrával, novemberben egy tornagyőzelemmel és egy második hellyel a felnőttek között töltött első idényében az 547. helyre jött előre a WTA-rangsorban. 9628 / 834 látogató
Amikor az emberfeletti is kevés
Beteségek és sérülések sújtotta csapatunk heroikus küzdelemben maradt alul a Pécs ellen, de ezúttal a vereség is vastapsot eredményezett a lelátóról. 10220 / 866 látogató
Sopronban nyert női kosárrangadót a Pécs
Szünetben tíz ponttal vezetett a Sopron, a negyedik negyedben fordított és 71-66-ra nyert a bajnokságban hibátlan Pécs. 9117 / 844 látogató
Bormarketing csúcstalálkozó Sopronban tizedszer
Idén december 3-4. ünnepli tizedik születésnapját a Sopronban megrendezésre kerülő Magyarországi Bormarketing Konferencia. 9759 / 1402 látogató
“Lázas” készülõdés
Szombaton 15.45 órától a MiZo-Pécs 2010 csapatát fogadjuk bajnoki mérkőzésen. Székely Norbert talán még soha nem volt olyan helyzetben, ami előtt most áll. Gyakorlatilag edzés nélkül, a fél csapatot nélkülözve várja a rangadót. Mit lehet ilyenkor tenni? – tettük fel a kérdést...
Pár dolog a fejemben
Pár dolog a fejemben – ez a címe a Kiss Gabriella formabontó rajzaiból nyíló tárlatnak, melynek megnyitóját november 29-én, vasárnap 16 órakor tartják a Gyermek- és Ifjúsági Központban. A kiállítás január 16-ig tekinthető meg. 9535 / 1337 látogató
A Soproni Petőfi Színház közleménye
Hivatalosan értesítem az érintetteket, hogy a 2009. november 26.-ai Play Strinberg előadás betegség miatt elmarad. Az előadás pótlására 2010. januárjában kerül sor! 9277 / 817 látogató
Édes fiaim
Arthur Miller világhírű drámáját, az Édes fiaim című darabot mutatják be november 28-án, szombaton 19 órai kezdettel a Petőfi Színházban. A Kerényi Imre rendezte darab főbb szerepeiben Huszti Pétert, Piros Ildikót, Viczián Ottót, Magyar Tímeát, Kiss Zoltánt, Laklóth Aladárt...
Soproni ászok
Aki nem tudja, annak el kell mondani, hogy ez a blog egy már meglévőnek a folytatása. A rendszeres olvasók már tudják, az új olvasóknak meg infó: Amikor egy helyről írok, az nem fizetett reklám. Sok esetben egyébként egyáltalán nem is reklám, mert jót csak akkor írok egy helyről,...
Ismét Sopronban a Budapest Bár!
A népszerű alkalmi zenekar, melyben többek között olyan előadókkal találkozhat a közönség, mint Lovasi András, Németh Juci, vagy Kiss Tibi a Quimbyből, élőben is bemutatják a nagysikerű Budapest Bár sorozat második részét, a „Tánc”-ot. 10630 / 1433 látogató
Két meccs – két győzelem
A SMAFC-os lányok az MKB-t és a Győrt is megverték A SMAFC-NYME NB I/B kosárlabda csapatának tagjai egy hét alatt, két meccsen két győzelmet arattak. 10201 / 978 látogató
LMP Klub Sopronban
A Lehet Más a Politika első klubját tartja Sopronban. Hallott már rólunk? Szavazott ránk? Szavazna ránk? Szeretne többet megtudni? 8775 / 824 látogató
Nyerhető lett volna…
Nem sikerült, pedig reménykedtünk. Centert váltott, a remek mutatókkal rendelkező Jones-t egy ismeretlen kosarasra, bizonyos Dustin Villepigue-ra váltó Dombóvárt szerettük volna otthonában “elkapni”. Nos, nem sikerült “A védekezésre tehét nagyon oda kell figyelni, nem...
Uniós pénzzel csalt a soproni cég
Nyomozást indított a vámhatóság egy soproni cég uniós pályázatával kapcsolatban, miután kiderült, hogy az elnyert összegből nem egy új, hanem a tulajdonos egy régebbi cégétől megszerzett használt gépsort építettek be üzemükbe. 8760 / 1207 látogató
Megyei ütközet vasárnap
Harcos mérkõzés elé néz csapatunk vasárnap 18 órától Gyõrben, ahol az Európa Kupa szereplõ SEAT Lami Véd Gyõr lesz az ellenfelünk. 7811 / 1382 látogató
Oldal 1 / 3123