a(az) 2017. október hónap archívuma
Lesz még Hungária a címlapokon?
Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt évszázadban Magyarország kétszer is a világlapok címoldalára került. Mindkétszer nemzetünk erkölcsi nagyságát kürtölték világgá az újságok. Most a Playboy alapítójának Hugh Hefnernek portéja köszönt a férfimagazin olvasóira és annak idején az öngyilkosságba sodródó Marylin Monroe is megkapta ezt a tisztet. A nagy történelmi drámák időpontjában Pearl Harbor, vagy Hitler […]
Madari Za Dunaj!
Kilencvenkilenc éve ezen a napon alakult meg a Csehszlovák Köztársaság. Nekünk magyaroknak azonban nem egy demokratikus új állam születésének ünnepét jelenti ez az évforduló, hanem az elcsatolt Felvidék magyarjainak szenvedését, amely a szláv nemzetállam megálmodójának, Edvard Benesnek a dekrétumaival jutott tetőpontjára. Több mint 76 ezer magyar kitelepítését és fél százezer kényszermunkára juttatását szabályozták azok a […]
Befogadó Pannonhalma
A magyarországi bencés kongregáció főapátja egy évvel ezelőtt nyilatkozta azt, hogy “amikor befogadom az utcán lévő embert Pannonhalmára, nem az iszlámot akarom magamhoz ölelni, hanem a segítségre szoruló embertársamat”. Várszegi Asztrik aztán arról is szólt, hogy “nem bűn megvédeni magunkat, de nem szabad az emberekben indulatokat gerjeszteni”. Az interjú óta természetesen sokat változott a világ, […]
Szünet után már csak a SFAC volt a pályán
Soproni FAC – Gönyű SE 4 – 1 (1 – 0) Anger Aréna, 120 néző Vezette: Horváth Milán SFAC 1900: Giczi – Fényes, Kelemen, Imre Sz., Jakab, Barkovics, Soós, Varga G. (Németh V.), Honyák, Keszeg (Kocsis Cs.), Füzi (Horváth P.) Edző: Ágoston Zsolt Gönyű: Szigony – Végh P., Hajmási, Böcz B.,
Retro Halloween Party a ‘Mínuszon
Érdekes bulit hirdetett a Club-1 Tekepálya söröző, ahol ugyan beöltözni is lehet, de a fő lényege a bulinak a retro
KÖSZÖNET TIZENEGYEZER OLVASÓMNAK!!!
Ha csak egyetlen ember olvasná soraimat, már azt is megköszönném. Ám elmondhatom alig több, mint egy hónap alatt 11.000-en látogatták meg blogomat és 22.000-szer néztek rá oldalaimra. Köszönet érte ! Írástudónak tartom magamat és boldogság tölt el, ha másokkal megoszthatom gondolataimat. Negyven éve szolgálom az újságírás csodálatos hivatását és az utóbbi három év alatt négy […]
Soros György boldog születésnapot kívánt megmen...
Világraszóló csendes dráma játszódik le hetek óta a soproni Rózsa utcában, ahol a milliárdos Soros György megmentője, a 110 éves Elza néni él. Miközben az “ördögként “ábrázolt pénzember plakátok százairól néz le az utca emberére, és tv reklámok, sajtó hirdetések ezrei sugallják ,hogy ennek az embernek gonosz tervei vannak Európával és Magyarországgal, megmentője csodával határos […]
Strasbourgig eljuthat a kőhidai rab “tudósítása”
Előre látható, hogy mi lesz a következménye, annak a rabinternetezésnek, ami nemrégiben a Sopronkőhidai Fegyházban és Börtönben történt. Amennyiben az elítélt valamiképpen tudja bizonyítani a posztolt képek eredetiségét (időközben gondos kezek törölték azokat a Facebookról) akkor Strasbourgig is eljuthat az ügy. A szigorú belső vizsgálatot mindenesetre már elindították. Jó páran megüthetik a bokájukat, mert elősegítették […]
Kelemen Dávid: “Nem vágyom külföldre”
Bemutatjuk a SFAC egyik legtöbbet fejlődő játékosát Kelemen Dávidot A hamarosan 22. életévébe lépő, élsportolói testfelépítéssel bíró soproni védőjátékos, a szakemberek szerint kitűnik a védelemből, higgadtságával, határozottságával, gyorsaságával. Ágoston Zsolt vezetőedző a védelem tengelyében szerepelteti az egyre érettebb játékot mutató labdarúgót. „Keli” a Soproni Gárdonyi Géza Általános Iskolai, majd a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnáziumi
Kossuth-díjas zaklatók
Sok hír jelenik meg mostanában a szexuális zaklatásokról. Nagyon durva dolgok kerülnek szóba, hogy X és Y rendező miként teperte le a színésznövendékeket és kényszerítette őket orális kielégítésre, és mi egy másra. Hát nem tudom nagyon rossz irányba, mocskos irányba mentek a dolgok. Jómagam emlékszem a hetvenes évek elejére, amikor olasz fiúk hódították el tőlünk […]
Forradalmak esőben és napsütésben
Harmatgyenge a jelenlegi kormány ellenzéke, ezt bizonyítja az is, hogy a Közös Ország Mozgalom október 23-ra tervezett tüntetését a rossz időjárásra hivatkozva visszamondták. Így lesz ez majd tavasszal is, azok akik a valódi változást okozhatnák, majd wellnessre mennek, vagy a hétvégi házukba kertészkedni, kirándulnak a szép tavaszi időben, sokan pedig dolgoznak majd valahol, például Ausztriában. […]
Kibrusztolt győzelem
Soproni FAC 1900 – Kapuvári SE 2 : 1 ( 0 : 1) Anger Sporttelep: 300 néző Vezette: Krasznai R. SFAC 1900: Giczi – Fényes, Kelemen, Jakab, Imre Sz., Barkovics, Soós, Tóth P.,(Füzi S.), Varga G. (Németh V.), Honyák, Göndöcs (Keszeg) Edző: Ágoston Zsolt Kapuvár: Vass K. – Kecskés, Böcskör G., Debreczeni, Bognár, Győrvári, Horváth