a(az) 2017. november hónap archívuma
Tisztelet az ősöknek
Az emberi szellem olyan, mint a víz, főágából kiterjedve mindenhová eljut, éltető cseppekkel látja el a legtávolabbi pontokat is, hogy aztán hatalmas egységes ággá terjedve megmutassa végtelen arcát. Ungár Kati ennek a szellemnek szolgálatában írta meg élményeit zsidó emberek sorsáról, akik többnyire vidéken éltek, akik velünk éltek és a gyűlölet áldozatává váltak, vagy éppen ma […]
Színeket a közterekre
A november a legszürkébb hónap. De lehetnének-e a városaink színesebbek, ha életörömünket, jókedvünket szívből megosztanánk másokkal és nem vinnénk be féltve a négy fal közé, vagy a kampányszerű rendezvények valamelyikébe. Senki sem várhatja el tőlünk, hogy naponta olyan utcai szambát és muzsikát varázsoljunk környezetünkbe, mint a kubaiak, vagy templomainkba, mint a színes bőrű amerikaiak. A […]
A gesztenyesütő
Nekem nagyon hiányzik a gesztenyesütő. Akár Pesten a Rákóczi úton, akár Kőszegen a templom előtti Fő téren, vagy Sopronban a Várkerületen áll. Anyóka, vagy jó ember vastagon beöltözve a téli hideg szélfuvallathoz. Vaskályhájának rostján pörkölődnek az isteni illatú csemegék, és az izzó faszén szikrái táncot járnak a sötétben. Más volt az íze portékájának, mint a […]
Szilveszter az Erhardtban 2017/2018
Szilveszter az Erhardtban 2017/2018 Búcsúzzon velünk együtt a 2017-es évtől! Szilveszterkor, az év utolsó estéjén éttermünkben 18 órától az alábbi a’la carte kínálattal várjuk Önöket: Előételek · Füstölt pisztrángfilé, csicsóka, retekfélék – 2.790,-Ft · Tatárbifsztek fürjtojással, avokádóval – 3.290,-Ft · Roston sült kacsamáj, Poncichter babsterc, sütőtök, sárgabarack – 3.490,-Ft Levesek · Zeller-burgonya krémleves szarvasgombával – […]
EZREKNEK SZÍVBŐL KÖSZÖNÖM!!!
Két hónapja indítottam el EUROPALI nevű blogomat. Ezalatt 16.000-en olvasták írásaimat és 32.000 -szer nyitottak rá valamelyik anyagomra. A mai nap azután végképp meggyőzött arról, hogy érdemes volt hosszú-hosszú órákat eltölteni a laptop mögött. Egyetlen cikkemre 5000-szer kattintottak rá. Ez már szinte egy kisváros lakossága. Köszönettel tartozom mindenkinek!Nem akartam kiskutyás és cicás vagy akár babás […]
Ezúttal sem volt esélye a SFAC-nak
SFAC 1900 – Herold Trans- Ménfőcsanak 1 – 6 (0 – 2) Anger-réti pálya, 200 néző Vezette: Czinder Imre SFAC 1900: Giczi – Kelemen, Németh V., Imre Sz., Horváth P. (Füzi S.), Jakab P., Barkovics, Soós Á., Tóth P.(Honyák), Göndöcs (Keszeg), Varga G. Edző: Ágoston Zsolt Ménfőcsanak: Ficsór – Németh
Utolsó háborús nyomok egy soproni házon
Egy most épült szép új házat meg lehet csodálni, de az nem mesél semmiről, nincs még története. Sopronban a Győri út 8.szám alatti ház azonban igazi titkokat rejteget. Ez a város utolsó háborús nyomokat viselő háza. Falán szovjet géppisztoly és géppuska sorozatok az ablakok körül. Legalább 72 éve nem renoválták.Itt lakott Kiss József, aki 95 […]
Hosszú életű karmesterek
Kilencven éves Herbert Blomstedt világhírű karmester, aki mind szellemi, mind testi képességeit tekintve napjainkban is csúcsformában van. Arturo Toscanini 90 , Leopold Stokowski 95, Claudio Abbado 91, Solti György 85 éves korában hunyt el, hogy csak néhányat említsünk a legismertebb karmesterek közül. A zene konzervál, erre kitűnő példa a soproni Klafsky Henrik élete is, akit […]
Ferenc pápa piros jelzést adott a cigarettának
Úgy tűnik Ferenc pápa nem csupán a szavak frontján küzdi meg harcát a jobb, emberibb és igazságosabb világért. A jövő évtől egyetlen szál cigarettát sem árusíthatnak a továbbiakban a Vatikánváros közigazgatási területén. Nem valószínű, hogy a Pápai állam felelős a világon évente 7millió ember halálát okozó dohányzásért ( Egészségügyi Világszervezet), de a Szentatya döntése az […]
Elbuktuk a rangadót
Az erősebb akarattal küzdő nyúliak magabiztos játékkal fektették két vállra a SFAC-ot. Nyúl SC – Soproni FAC 4 : 0 ( 2:0 ) Nyúl, 200 néző Vezette: Juhász Bálint, Rigó Martin, Nagy Alex Hazai szabadrúgás gól után, ajándék tizenegyes, nyúli kontrából gól, öngól…. tömören így lehet összefoglalni a 3. és a 4. helyezett rangadóját. A
Utolsó szolgálat
Utolsó szolgálatát örökítette meg ily módon Horváth Géza és Vass Gyula. Határőrök voltak mindketten 1970-től 1973-ig Sopronban. Az égerfa törzsére alig száz méterre az osztrák-magyar határtól került rá a felirat. Ezen az erdőrészen még több tucatnyi sorállományú határőr emlékét olvashatjuk az egyre terebélyesedő fákon. Különleges hangulatú ez a hely. Sokan a szolgálat hátralévő napjainak számát, […]