Sopron.info.hu

Ez volt nálunk a tíz legolvasottabb cikk az idei évben

  2017 dec 31 / #Cikkmix

Nem éppen összegezve az évet, de szemlézzük, mik voltak azok a tartalmak, amikre a legtöbb kattintás érkezett idén. Első helyen az a tragikus cserbenhagyásos baleset áll, amiben az egyik vétlen fél életét veszítette. A februári baleset okozója több járművet is hirtelen fékezésére kényszerített, egy szemből érkező kocsi az útpadkára húzódott, majd keresztbefordult a főúton, és összeütközött egy Kópháza felé közlekedő személykocsival. A vétkes sofőr nem sokkal később árokba hajtott, decemberben emeltek vádat ellene, két bűncselekmény elkövetéséért kell felelnie. Sokakat érdekelt, egészen a második helyig jutott az olvasottságban A Sopron megtelt tábla lassan már kevés … címen futó véleménycikkünk is, ami a belső migrációval és a város túlnépesedésével foglalkozik. Bizonyára a legtöbb tősgyökeres soproni háztartásban felmerült már az a kérdéskör, hogy élhetetlenné válik az egykori kisváros. Tehetetlenség? Süllyedő értékek? Ide kattintva újraolvasható. A harmadik pozíciót a novemberben napvilágot látott hír vehette fel, amikor is kiderült, hogy a KFC gyorsétterem lánc Sopronban is üzletet nyithat. Azóta az is kiderült, hogy a helyszín nem más, mint a TESCO és a Shell benzinkút melletti terület, konkrétabban az, ahol a különböző vándorcirkuszok szokták felhúzni sátraikat. Épül terasz és drive thru is. Nem sokkal maradnak le a soproni nyomozók sem, akik beazonosították a májusi felnilopás sorozat feltételezett elkövetőit. A két ajkai […]


Budapesten zártuk az évet (U14)

  2017 dec 31 / #2017/2018

Budapest Tournament Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok, Budapest – 2017.12.28–30. Soproni Sportiskola – Mladost Zemun 53:59 (10:15, 14:19, 15:10, 14:15) 2017.12.28. 19.30 SSI: Csendes 16/6, Pintér 4, Csátaljay 10, Németh 4, Pallag, Rádonyi 6, Iván, M…


Edzőmérkőzés

  2017 dec 31 / #2017/2018

Mattersburg – SMAFC 82:77 SMAFC: Rátvay B. 10, Rátvay T. 26, Czukor 5, Horváth 7, Karsai 6, Füzi 23, Soós, Schaul, Demcsik. Rátvay Tamás: „A 2017. évet idegenen búcsúztattuk egy edzőmérkőzés keretében. Elhagytuk »jégpályánkat« és elutaztunk egy osztrák sportközpontba, ahol sokkal hidegebb volt és sokkal jobban csúszott, mint a hazai pályánk. Ezt leszámítva egy építő […]


Évzáró edzés 2017-12-30

  2017 dec 30 / #csak úgy

Megtartottuk idei utolsó karate edzésünket, amelyet egy kisebb vizsga követett. A vizsga után egy kicsit beszélgettünk, pezsgőztünk. Gratulálunk minden vizsgázónak.


Halálos baleset Vámosszabadinál

  2017 dec 30 / #csak úgy

Fának csapódott egy autó.