Háromnapos régészeti programsorozat Sopronban
A Soproni Tudós Ismeretterjesztő Társulat és a Scarbantia Társaság, a Soproni Tudós Társaság közreműködésével, háromnapos régészeti programsorozatot rendez 2018. június 8-9-10-én a Várkerület 98. szám alatti TIT székházban, illetve a belvárosban.
fo…
A helyi zenét egy-egy pohár helyi bor kísérte
Vasárnap kora délelőtt egy igazán különleges programmal találkozhattak a “Kisvárkerületen” közlekedők, hiszen a Rejpál-ház előtt fúvószenével és borkóstolóval illetve zsíroskenyérrel vendégelték meg azokat a járókelőket akik éppen arra járt…
Egyéni képző tábort tartunk a nyáron
Június 25-29. és július 23-26. között egyéni képző táborba várjuk a jelentkezéseket. A foglalkozások délelőtt és délután is 1-1 órát vesznek igénybe. Az edzéseken a lányok korosztályának megfelelő kosárlabda technikai elemek oktatása, pontosítása zajli…
A Sopron Basket a közönségszavazáson is tarolt
Az Év legjobb ötöséből három játékost és melléjük az Év edzőjét is a soproni csapatból választották meg! A női kosárlabda Euroliga közönségszavazásokat indított az elmúlt héten, ahol bárki szavazhatott a különböző posztokon 4-4 jelöl közül a kedvencére. Elsőként az irányítók között indult el a verseny, melyet a soproniak egyik kedvence, Turner Yvonne nyert meg. A […]
280 éve született a guillotine atyja
Talán a nemzeti karakter járult hozzá, hogy a franciák legnépszerűbb kivégzési eszköze a guillotine lett.1792 és 1795 között a becslések szerint 15 ezer embert fejeztek így le Franciaországban, nem véletlen, hogy a nyaktiló vált a forradalom jelképévé….