Új szakaszon folytatódik a Lövér körúton a munkavégzés!
Megújul a járda a jelek szerint az Erzsébet kerttől egészen az uszodáig tartó részen – méghozzá a páros oldalon – amire ma lett figyelmes kollégánk. A hosszú szakaszon kedden is aktívan dolgoztak a kivitelezők, akik első lépcsőben a régi bu…
Tündérfesztivál: Vissza a gyökerekhez, helyszín az Erzsébet-kert!
Megújult formában visszaköltözik az eredeti helyszínére, az Erzsébet kertbe a három napossá bővített 11. Soproni Tündérfesztivál június 8. és 10. között – hangzott el az eseményt ismertető sajtótájékoztatón a leghűségesebb városban. fotó: Leczovics Zsolt Pataki András, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője bejelentette: a Tündérfesztivál nyitánya egyúttal azt is jelenti, hogy elkezdődik a 61. Soproni Ünnepi Hetek (SÜH) rendezvénysorozat. Az ország egyik legrégebbi fesztiválja a SÜH, hiszen 1932 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal rendezik meg a nagyszabású programsorozatot, amely a település kulturális életének zászlóshajója. Ezért is döntöttek úgy, hogy idén megújult formában, július 15-ig tematikus hetekkel várják a közönséget nem csak Sopronban, hanem a fertőrákosi barlangszínházban is. Mindemellett örül annak is, hogy a városi kulturális intézmények kapcsolata egyre erősebb, így még progresszívebben tudnak szólni a közönségnek. Ezúttal a város három múzeuma is partnerük a Tündérfesztiválon. fotó: Leczovics Zsolt A Tündérfesztivál programszervezője Szekeres Kriszta elmondta: a rendezvény igazi „sopronikum”, az országban egyedülálló. Erre büszkék, szeretnének továbbra is méltóak maradni a gyökerekhez és tovább fényesíteni ennek a páratlan eseménynek a hírnevét. Ezért is térnek vissza a program bölcsőjét jelentő eredeti helyszínhez, az Erzsébet kerthez, amely igazi botanikai érték, különlegesség, az ország legrégebbi közparkja, közel hozza a látogatókat a természethez és persze a tündérvilághoz. […]
Holnap forgalmi dugók is lehetnek Sopronban az osztrák ünnep miatt!
2018. 05. 30.-án – csütörtökön – munkaszüneti nap lesz Ausztriában – Az Úr napjának ünnepe ugyanis munkaszüneti nap a szomszédban – így azok a honfitársaink akik nem a szolgáltatás területén dolgoznak itthon tölthetik ezt a napot. Ső…
Megújult a soproni Tündérfesztivál
Megújult formában visszaköltözik az eredeti helyszínére, az Erzsébet kertbe a három napossá bővített 11. Soproni Tündérfesztivál június 8. és 10. között – hangzott el az eseményt ismertető sajtótájékoztatón a leghűségesebb városban.
Tündérfesztivál Sopronban: idén kétnapos lesz a gyerekprogram
Jövő hétvégén, június 9-én és 10-én rendezik meg Sopronban a Tündérfesztivált, amellyel kezdetét veszi a 61. Soproni Ünnepi Hetek programsorozata.