Sopron.info.hu

Udvari festő voltam – a fertődi Esterházy-kastély pályázata

2019.03.26 „Esterházy-tündérbirodalomként” említi Goethe korabeli élményei alapján a fertődi kastély nagyszabású vigasságait, amelyeken operákat mutattak be és vadászatokat, fényűző lakomákat, táncestélyeket, tűzijátékokat tartottak az előkelő vendégsereg szórakoztatására.

forrás


Final Four információk

2019.03.26

Kiderült, mikortól és hogy lehet jegyet venni a soproni női kosárlabda Euroliga négyesdöntőjére.

Sopron Basket sajtóközlemény:

Mint ismert április 12-14. között Sopron ad otthont a Női Euroliga négyes döntőjének. Tavaly magasra tettük magunknak a lécet a rendezéssel, éppen ezért kettőzött energiával vágtunk bele az újabb FINAL4 előkészületeibe, hogy idén is egy emlékezetes rendezvénnyel vívjuk ki a szakma elismerését. 

2018-ban, az azt megelőző évek rengeteg színvonalas tornájának rendezése ellenére egy teljesen ismeretlen, és óriási kihívásokat jelentő terület volt számunkra a négyes döntő megszervezése. Jól vizsgáztunk, és habár az idő ezúttal még szűkösebb, a tavaly már bizonyított stábunk, az egy évvel ezelőtt megszerzett minden tapasztalatával, idén is készen áll arra, hogy a FINAL4-ra kilátogatók elégedetten hagyják el az aréna kapuit április 14-én este.

Az erőfeszítéseink nyomán folyamatosan megújuló Novomatic Aréna ezúttal is új köntösben fog pompázni. Az átalakulás során a fő pálya és az Akadémiai Oktatóközpont terme közötti mobil fal elbontásra kerül, illetve egy mobil lelátó kerül felhúzásra. Ennek köszönhetően,

a csarnok teljes befogadóképessége 3000 főre bővül.

A már bejáratott média tribünhöz közel, az alagsorban kap helyet a média központ, közvetlenül az elegáns sajtószoba mellett. A Darázsfészek elnevezésű kistermet idén is egy 200 fő befogadására alkalmas VIP étteremmé varázsoljuk át.

image

FAN SHOP-unk is felturbózott kínálattal, egyedi, FINAL4-os ajándéktárgyakkal, többek között igényes pólókkal, hátizsákkal, poszterrel várja az érdeklődőket.

Idén is szurkolói zónák gondoskodnak majd arról, hogy tartalmasan teljen az idő a mérkőzéseken kívül is. Az Aréna nyugati oldalán a FAN ZONE 1-ben játékos feladatokkal várjuk a szurkolókat, ahol elsősorban a fiatalabb korosztály töltheti majd önfeledten az időt a mérkőzések előtt és között. A stadion felöli keleti oldalon kialakítandó FAN ZONE 2-ben is készülünk játékokkal a sörsátor nyújtotta gasztronómiai élmények kiegészítésére. Az Aréna előtti parkoló a VIP vendégeinknek lesz fenntartva, de itt lehet majd átvenni az akkreditációkat, és az előzetesen lefoglalt jegyeket is. Természetesen amennyiben lesz még szabad hely a játéknapokra, úgy azon belépőket is itt lehet megváltani.

A rendezvény teljes területére egyszeri belépésre jogosító, helyre szóló napi jegyeket bocsájtunk ki, 10.000 Ft-os egységáron. A klub azonban gondol bérleteseire, saját utánpótlás játékosaira, akik a pénteki napon a klub sportirodáján válthatják meg 10.00 és 19.00 óra között. A szombati nap a soproniaké (lakcímkártya és személyi igazolvány szükséges maximáltan 2 db belépőjegy megváltásához), akik szintén a klub sportirodáján vásárolhatnak korlátozott számban a belépőkből 10.00 és 18.00 óra között. Mindkét napra a tavalyi konstrukciók érvényesek! Ezt követően, vasárnap estétől az interneten érhetőek majd el a jegyek, de továbbra is várjuk a sportirodán azokat, akik személyesen szeretnék a belépőjegyüket megváltani.

A FINAL4 visszatér Sopronba! Várjuk Önöket is!


forrás


Megválasztották Sopron Város Kékfrankos Borát

2019.03.26 Iváncsics Zoltán 2017-es kékfrankosát választották idén Sopron Város Kékfrankos Borának. A rangos borválasztón 15 pincészet 18 kékfrankosát kóstolta és értékelte a szakértő zsűri. A győztes borral kínálják és ajándékozzák a városi protokoll rendezvények vendégeit.

forrás


Okos városok-okos települések konferencia

2019.03.26 Innovatív városrehabilitációs gyakorlatokkal, és modellprogramokkal ismerkedhettek szakemberek és városvezetők Fertőszentmiklóson kedden. A szakmai konferencián szó esett az Okos Város projektek lehetőségeiről kis és közepes méretű településeken is.

forrás


Bátor és lelkes kosárlabdát mutattak be

2019.03.26

REGIONÁLIS LEÁNY SERDÜLŐ BAJNOKSÁG ALAPSZAKASZ 3.FORDULÓ 2019.03.23. ZALAEGERSZEG

SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA “B” – BÖJTÖS-BAU RICSILLA 83:64 (16:19,27:12,29:7,11:26)
Egresits Réka 4, Prajczer Petra 12/3, Pallag Dorka, Grubits Fanni 7, Hipságh Viktória 8, Őri Sára 2, Kovács Rebeka 2, Cser Petra 11, Szekendy Szonja 8, Novotnik Boglárka 9, Bándli Janka 4, Hawkins Abigél 16

Bella Ferenc (edző): A hazaiak lelkes és hangos szurkolótábora kicsit megzavart minket a mérkőzés elején, de aztán kezdett éledezni a láng a petróleumlámpában, így fokozatosan sikerült magabiztos előnyt kiharcolni. A védekezésünk feljavult, tudtunk labdát szerezni és a támadásokat is lendületből sikerült befejezni. Az utolsó negyedben mindenki kapott lehetőséget, voltak, akik éltek is vele. Nagyobb koncentrációval kell, már az első perctől a pályára lépni!

SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA “B” – DKKA “A” 70:74 (16:16,19:20,10:17,23:19)
Egresits Réka 9, Prajczer Petra 18, Pallag Dorka 1, Grubits Fanni 9, Hipságh Viktória 6, Egresits Vivien 4, Kovács Rebeka 2, Cser Petra, Szekendy Szonja 2, Novotnik Boglárka 10, Bándli Janka 3, Hawkins Abigél 6

Bella Ferenc (edző): Győzelemmel felérő vereséget szenvedtünk! Megbeszéltük, de még sem sikerült maradéktalanul megoldani az ellenfél lerohanásait. Főleg ezek miatt nem tudtunk nyerni, de nincs okunk búslakodni, mert egy fizikálisan erősebb, jóval magasabb szerkezetű ’A’ csapattal játszottunk egy jó mérkőzést! Gratulálok a lányoknak, akik bátran és nagyon lelkesen kosárlabdáztak!

forrás


Új klippel jelentkezett a SativuS

2019.03.26 A dal a tavaly megjelent TOP című lemezük első trackje. Zeneileg szintén élőzenés, akárcsak a banda előző "Ciao Manu" című dala.

forrás


Elmarad Koncz Zsuzsa márciusi koncertje Sopronban

2019.03.26

A 2019. március 28-ra meghirdetett soproni Koncz Zsuzsa koncert betegség miatt elmarad, és egy későbbi időpontban 2019. május 14-én kerül megrendezésre. A megváltott jegyek érvényesek az új időpontra, vagy a vásárlás helyén visszaválthatók 2019. április 4-ig. – közölte portálunkkal a szervező Pro Kultúra Nonprofit Kft. 

 

 

 

nyitókép: internet 

 

 

 

forrás


Koncz Zsuzsa koncertjét elnapolják

2019.03.26

Betegség miatt május 14-én pótolják a koncertet.

A Pro Kultúra Sopron tájékoztatása szerint Koncz Zsuzsa március 28-ára kiírt, teltházas koncertje betegség miatt elmarad. Az új időpont május 14-e, kedd.

A megváltott jegyek érvényesek a májusi koncertre, vagy a vásárlás helyén visszaválthatók.

konczzsuzsa

 

 


forrás


Elmarad Koncz Zsuzsa soproni koncertje

2019.03.26 Elmarad Koncz Zsuzsa soproni koncertjeBetegség miatt májusra halasztják el.

forrás


Ingyenes zöldhomlokzattal készül Bécs a nyári hőségre

2019.03.26

Meglévő épületek homlokzatának kizöldítésére alkalmas modulok tesztelését kezdték meg Bécsben. A Berta névre keresztelt növényládáktól azt várják, hogy hőségben akár 13 fokkal is javul az utcán tartózkodók hőérzete.

Házhomlokzaton kapaszkodó futónövény © Grün statt Grau

Gyorsan felállíthatóak és nem igényelnek különösebb építészeti megoldást azok a 300 literes növényládák, amelyeket az Osztrák Közlekedési, Innovációs és Technológiai Minisztérium „Jövő Városa” programja keretében tesztelnek Bécsben.

A Berta névre keresztelt zöldhomlokzat-elemek egy 300 literes hatalmas ültetőedényből, megfelelő összetételű ültetőközegből, acélhálóból készült növénytámasztékból és ládánként két futónövényből állnak. A ládák építőkockák módjára összekapcsolhatók, így akár egész utcákat be lehet velük zöldíteni.

Az első ötven Bertára 2019. május 31-ig ingyen jelentkezhetnek a Kréta-negyed háztulajdonosai és lakóközösségei. A Quellenstraße és a Gudrunstraße által határolt városrész egy csaknem hat hektáros terület Belső-Favoritenben, végtelen háztömbökkel és rengeteg aszfalttal. A Bécs egyik legsűrűbben beépített területeihez tartozó negyedben első körben ötven ilyen növényládát szeretnének felállítani. Az „50 zöld ház” nevet viselő kutatási projekt résztvevői októberben vehetik át a Bertákat. A növényeket természetesen nekik kell gondozniuk. Az olyan igénytelenebb futónövényeknek mint a vadszőlő vagy a lilaakác egy-két évre van szükségük ahhoz, hogy egy kb. 8 négyzetméteres területen megkapaszkodjanak.

Kizöldített utcakép © Grün statt Grau

A zöldhomlokzat előnye – azon túl, hogy hőségben 13 fokkal is csökkentheti a hőérzetet – , hogy akár 10 decibellel tompítja a közlekedés zaját. Ráadásul egy négyzetméternyi borostyán évi 1,7 kilogramm szálló port köt meg, a futónövények pedig életteret biztosítanak számos rovar- és madárfajnak.

A tesztet követően kereskedelmi forgalomban is árusítani akarják a speciális növényládákat. Egy Berta ára várhatóan 2.500 euró lesz.

 

forrás


Betegen, éppen csak lakható otthonban él a volt rendőr Sopronban

2019.03.26 Betegen, éppen csak lakható otthonban él a volt rendőr SopronbanMolnár György rendőrként dolgozta le aktív éveit, most mégis egy olyan önkormányzati bérlakásban kénytelen a sógorával élni, amiben a cserépkályha már felrobbant, a villanyvezeték kigyulladt. Betegsége miatt is segítségre szorul.

forrás


Életeket menthet a fenyegető betegségek korai felismerése

2019.03.26 Életeket menthet a fenyegető betegségek korai felismeréseA betegségek korai felismerésében, azok mielőbbi gyógyításában a rendszeres orvosi szűrővizsgálatoknak van a legnagyobb szerepük. Ezek életmentők lehetnek.

forrás