Szemétszedő akció követte a VOLT Fesztivált
A Kőszegi úti gyalogos aluljárót és környékét tisztította meg a szeméttől a Fidelitas soproni csoportja.
Megnyílt a XXII. Országos Érembiennálé
Az 1977-ben Sopronban útjára indított Országos Érembiennálé vasárnap délelőtt nyílt meg a Lábasházban. A rangos eseményt kétévente rendezik meg. Az idei tárlat is hűen tükrözi: nem véletlenül tartozik a nemzetközi élvonalba a hazai éremművészet….
Az új helyszínen is hatalmas siker volt az idei Telekom VOLT Fesztivál
Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére idén 143.000-en látogattak el Sopronba. „A közönség és a fellépőink visszajelzése alapján úgy látjuk: sikerrel debütált az új helyszín. A nyitónapi nézőcsúcs megmutatta, hogy 40.000 vendéget is kényelmesen képes fogadni és ellátni a terület. A VOLT után az idei tapasztalatok […]
VOLT 2019 Sopron – 143 ezren buliztak idén a fesztiválon, jól vizsgázott az új helyszín – videó, fotók
Véget ért az idei VOLT, a legnagyobb érdeklődés az első napon fellépő rock bandákat kísérte. A szervezők bejelentették azt is, jövőre mikor lesz a fesztivál.
A vonat elé lépett a soproni férfi, a helyszínen életét vesztette
Halálos kimenetelű baleset történt szombaton a késő esti órákban, amikor is egy soproni férfi a Frankenburgi utcával párhuzamosan futó vasúti sínekre lépett és eddig tisztázatlan okokból nem vette észre az Ebenfurth irányából, a Sopron vasútállomás fe…