a(az) 2019. június hónap archívuma
VOLT 2019 Sopron – Kapunk esőt? Már dörög az ég...
Érkezik a VOLT-ra Slash és jönnek a Tankok is a 30 éves születésnapi koncertjükkel.
A Fertő Part az élmények otthona lesz
A Fertő Part fejlesztése Magyarország Kormányának támogatásával, kizárólag hazai forrásból valósul meg. A készülő beruházás olyan szabadidős központ lesz, amelyben széles társadalmi rétegek találhatnak maguknak kikapcsolódási lehetőséget. A Fertő Part …
A vasfüggöny átvágásának helyszínén találkoztak...
Az 1989-es vasfüggöny átvágásának helyszínén tartott megemlékezést a magyar és az osztrák külügyminiszter. Az ünnepségen kiemelték: Európa sokat köszönhet az akkori emberek szabadságvágyának, hiszen az ő munkájuk nyomán indulhatott el azon az úton, mel…
A Fertő part megújulása a soproniak és az ide l...
A Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Zrt. eljuttatta sajtóközleményét portálunknak, amelyben a valós tényeket rögzítik és amelyben kitérnek arra, hogy az ide vonatkozó beruházás, mint a térség egyik legjelentősebb fejlesztése nem lehet öncélú, rövid távú politikai játszmák színtere, hiszen a Fertő part megújulása a soproniak és az ide látogató turisták közös érdeke. A sajtóközleményt változtatás nélkül közöljük! látványterv – illusztráció A Fertő Part fejlesztése Magyarország Kormányának támogatásával, kizárólag hazai forrásból valósul meg. A készülő beruházás olyan szabadidős központ lesz, amelyben széles társadalmi rétegek találhatnak maguknak kikapcsolódási lehetőséget. A Fertő Part az élmények otthona lesz. Közösségi tereivel minden korosztályt megszólít majd és az aktív kikapcsolódás kedvelőinek is számos lehetőséget tud majd kínálni. A természeti értékek soha nem látott mértékben kerülnek a látogatók közelségébe, ösztönözve ezzel sokakat a természettudatos életmód kialakítására. A Fertő Part – fejlesztés koncepciója és terveinek kialakítása a területet jelenleg is aktívan használó csoportok és szervezetek (Vitorlás Szövetség, helyi és megyei horgász egyesületek, szörf – kite egyesület stb.) bevonásával történt meg. A fejlesztés minden szükséges környezetvédelmi, vízügyi és világörökség védelmi engedély birtokában és azok legszigorúbb betartásával indult el. A beruházás egy eddig is idegenforgalmi célokat szolgáló vízi telep területén, valamint egy természetvédelmi szempontból erodálódott területen valósul meg. A közösségi […]
30 éve vágták át a vasfüggönyt – Sopron határáb...
Azon a helyen tartották a megemlékezést, ahol Horn Gyula akkori magyar és Alois Mock akkori osztrák külügyminiszter harminc éve a határzár felszámolásának részeként közösen átvágta a szögesdrótot.
Osztrák-magyar külügyminiszteri találkozó volt ...
Kerek – egészen pontosan 30-ik – évfordulója van annak a történelmi tettnek illetve pillanatnak, amikor is Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter 1989. június 27-én Sopronnál átvágta a vasfüggönyt. Erre az eseményre illetve Európa újraegyesítésének erre a mérföldkövére emlékezett a helyszínen Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere és Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter. A megemlékezésen részt vett többek közt Burgenland tartományfőnöke Hans Peter Doskozil is, de több hazai politikai szereplő is a helyszínre érkezett, mint például Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, Dr. Fodor Tamás, Sopron megyei Jogú Város polgármestere illetve a térség településeinek polgármesterei is. A történelmi eseményre emlékező ünnepségen – a határkőnél – felidézték a kapcsolódó eseményeket és azok jelentőségét, amely egy olyan mérföldköve lett aztán kontinensünk történelmének, amely által újraegyesülhetett Európa. fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt A ma már történelminek számító magyarországi vasfüggöny lebontásának hivatalos bejelentése 1989. május 2-án Hegyeshalomban, egy nemzetközi sajtótájékoztatón került bejelentésére, ahol elhangzott hogy a közel 350 kilométer hosszú magyar-osztrák határon, hivatalosan is megkezdődött az elektromos határzár teljes felszámolása. Később, egészen pontosan 1989. június 27-én, Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter Sopronnál szimbolikusan is megtette aztán azt a mozdulatot ami végül bejárta a világsajtót, hiszen személyesen is átvágták a vasfüggöny […]
Kalandozásra hívnak Matemivel és Atomyval
A Soproni Egyetem idén is részt vesz a VOLT Fesztivál programjában. A tavaly debütált, egyetem által fejlesztett kiterjesztett valóság applikáció bevonásával több ezer fiatalnak mutatják be a természettudományok szépségét. Az Európai Unió és Magyarország Kormányának támogatásával életre hívott MATEMI program immár másodszor mutatkozik be a fesztiválközönségnek. Az Egyetem által kifejlesztett kiterjesztett valóság applikációval támogatott játékban […]
Tovább fejlődik a járóbeteg ellátás a Soproni G...
A Széchenyi 2020 program keretében, 280,38 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatásból fejlesztették a járóbeteg szakrendelési egységeket a Soproni Gyógyközpontban. Konkrét célként tűzték ki olyan orvostechnológiai eszközökkel felszerelni a kiválasztott járóbeteg szakrendeléseket, melyekben potenciál mutatkozott arra, hogy a beszerezett eszközökkel csökkenthető a kórházban töltött napok száma, illetve olyan eljárások alkalmazhatóak használatukkal, melyek kiváltják […]
Levendulaszüret kisdiákokkal
A fertődi Esterházy-kastély levendulakertje idén is fogadja a Soproni Tankerület nyári táboros kisdiákjait a levendula virágzás és -szüret ideje alatt, továbbá folyamatosan múzeumpedagógiai foglalkozásokat is szervez. A szabadban, szép környezetben, jó levegőn eltöltött program során a gyerekek levendulát szüretelnek, illatzsákot készítenek, megismerkednek a kertben található gyógynövényekkel. A kert a levendulavirágzás ideje alatt, június 30-ig mindennap […]
Képzelt riport egy soproni VOLT Fesztiválról
Hőhullámok jönnek, hőhullámok mennek, Rosszullétet permeteznek, Hőhullámok jönnek, hőhullámok mennek, Sátrasoknak nem kegyelmeznek Valaki mondja meg, miért ilyen drága itt az étel Valaki mondja meg, miért ilyen, Valaki mondja meg, miért király a VOLT-F…
VOLT 2019 Sopron – A Prodigy elhunyt frontember...
Érkezik a VOLT-ra Slash és jönnek a Tankok is a 30 éves születésnapi koncertjükkel.